500 g pulykamellfilé
gyros fűszerkeverék
500 g burgonya (megtisztított, hámozott)
200 g joghurt - natúr
1 teáskanál oregánó (friss, vagy szárított)
só
100 g salátamix
3 evőkanál étolaj
A tésztához
pita
A húst megmossuk, és vékony csíkokra vágjuk, a fűszerkeveréket ráöntjük, és jól összekeverjük, ha van, időnk kicsit állni hagyjuk.
1-2 kanál olajon megsütjük a húst.
A burgonyát hasábokra vágjuk, és kisütjük. (Vagy olajban, vagy simán serpenyőben ki hogy szereti.)
A joghurtban elkeverünk kevés oregánot, és pici sót, ezt tesszük a gyrosra. Lehet turbózni, reszelt uborkával is, az már a tatziki szerű.
A pitát fél percre mindkét oldalon grillserpenyőbe tesszük. (Egy sima serpenyő is tökéletes erre max nem lesz csíkos a pita.) A pitát lefektetjük, megkenjük a szósszal, erre teszünk kevés salátát, erre pár szem sült burgonyát, egy keveset a húsból majd erre én még egy pici szószt szoktam.
És egyszerűen összehajtjuk, majd alufóliát tekerünk rá, összefogjuk vele. Persze a pitába is tölthetjük a tölteléket, ki hogy szereti. :)
200 C fokra beállítom légkeverésre a sütőt, vízzel teli edényt teszek bele. Felütöm a tojásokat, belekeverem a mandulalisztet, vizet, utána a lenmagpelyhet, utána a kókuszlisztet,...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Az aludttejet egy fazékba öntjük, apránként beleszórjuk a grízt, és állandó keverés közben addig főzzük, míg a szemek megpuhulnak és besűrűsödik. Pici cukor is kerülhet bele. Ezut...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Nehéz
A narancsot gerezdjeire szedve húzd le a vékony bőrt, hogy ne legyen keserű a turmix. A banánnal együtt szeleteld fel, majd turmixold össze a narancslével. Ha szeretnéd, ízesíthete...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű