155g liszt
155g víz
1 dkg friss élesztő
695g liszt
415g víz
3,5 teáskanál só
Szószhoz
paradicsomszósz (passata)
1 ek cukor
só, bors, oregánó ízlés szerint
olivaolaj
A 155g vízből és 155g lisztből az élesztővel tésztát keverünk, majd letakarva hagyjuk állni 3 órát.
Hozzágyúrjuk a tészta maradék hozzávalóit és újabb 2 órát kelesztjük.
A megkelt tésztát 4 részre vágjuk, cipókat formálunk belőle (úgy hajtogatjuk, mintha zsemlét formáznánk, tehát nem kell átgyúrni, hanem csak a széleit szépen behajtani középre körbe-körbe, amíg szép kerek formát kapunk....ekkor megfordítjuk, hogy a tetején legyen a teljesen sima rész)...lisztezett felületen letakarva további fél órát kelesztjük.
A szószhoz a hozzávalókat összekeverjük, előkészítjük a használni kívánt feltéteket.
A megkelt cipót kezünkkel kilapítjuk (ne nyújtsuk sodrófával, így benne maradnak a buborékok), sütőlapra tesszük (kövön az igazi), megkenjük szósszal, megszórjuk pici sajttal és mehet rá a többi feltét ízlés szerint. 200 fokos előmelegített sütőben sütöttem.
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk, kihűtjük. A darált húst egy tálba tesszük, hozzá adjuk a hagymát, ízesítjük , sóval, borssal, pirospaprikával, delikátt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát zsíron megdinsztelem a húst hozzáadom és fehéredésig pirítom majd a paradicsompürét,húsos paradicsom mártást,ketchupot,bolognai port,apró kockára vágott répát,szeletelt g...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Melegítsd elő a sütőt 250 fokra. Állíts össze a tésztát, dagaszd meg, majd nyújtsd ki vékonyra. Keverd össze a tejfölt a tejszínnel, fűszerezd, majd kend rá a tészt...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes