1 kisebb kelkáposzta
2 sárgarépa
1 zöldség
1 zeller
3 krumpli
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 pár virsli
2 dl tejföl
1 tk liszt
pirospaprika
só
ételízesítő
majoránna
köménymag
szerecsendió
olívaolaj
A zöldségeket tisztítsuk meg, és daraboljuk fel. A káposzta csumáját vágjuk ki, majd a káposztát vágjuk kisebb darabokra, a virslit karikázzuk fel.
Egy fazékban hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el üvegesre párolni.
Amikor már üvegesre párolódott, adjuk hozzá a sárgarépát, a zöldséget, a zellert, majd az apróra felvágott fokhagymát, és pár percig pároljuk.
Ezután tegyük hozzá a kelkáposztát, és addig pároljuk, míg a káposzta kicsit összeesik, majd öntsük fel vízzel úgy, hogy alaposan ellepje.
Főzzük félpuhára, majd adjuk hozzá a felkockázott krumplit.
Amikor a zöldségek már kellően megpuhultak, szórjuk meg a leves tetejét pirospaprikával, majd tegyük bele a felkarikázott virslit, és főzzük még pár percig.
Közben a tejfölt keverjük simára a liszttel, egy kevés levessel, és állandó keverés mellett csorgassuk bele a levesbe, majd forraljuk ki. Pár percig még főzzük, majd zárjuk el alatta a gázt.
Tálalhatjuk rögtön forrón, vagy éppen langyosra hűtve.
A húst megtisztítjuk, majd kis kockákra vágjuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, majd a felforrósított zsiradékon lassú tűzön megfonnyasszuk. Hozzáadjuk a húst, és lassú tűzö...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Nehéz
Magozzuk ki a szilvákat, majd vágjuk kis darabokra. Tegyük egy nagy fazékba, adjuk hozzá a meghámozott és felaprított sütőtököt. Öntsük fel annyi vízzel, hogy duplán ellepje, és te...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A hagymát apróra vágjuk és a felolvasztott vajon megpirítjuk. Rádobjuk a felkockázott krumplit és almát, és 5-10 percig dinszteljük. Felöntjük az alaplével és 20 percig -...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű