a lapokhoz: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor 5 dkg darált dió, 1-2 evőkanál tejföl, fél citrom reszelt héja, csipet só, 1 kávéskanál sütőpor;
a habcsók laphoz: 3 tojás fehérje, 15 dkg porcukor, 10 dkg darabosra vágott dió, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál étkezési keményítő;
a krémhez: 3 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 1 evőkanál kakaó, 15 dkg vaj
A lapokhoz a lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a porcukrot, a diót,a citrom reszelt héját, a sót, a sütőport és annyi tejfölt, hogy gyúrható tésztát kapjuk. Fóliával letakarjuk és 30 percig hűtőben pihentetjük, majd 2 db, 24x30 cm nagyságú lapot nyújtunk és tepsi hátán megsütjük.
A habcsók laphoz a tojásfehérjét a citromlével habbá verjük, mikor félig kemény hozzáadjuk a porcukrot, majd a végén a citromlevet és a keményítőt. Sütőpapírral bélelt, a fentebb említett méretű tepsibe tesszük, megszórjuk a dióval és 100 fokon szárítjuk, kb. 2 órát, vigyázva, hogy ne barnuljon, majd a sütőben hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tojássárgát kikavarjuk a porcukorral és a kakaóval, majd vízgőz fölött sűrűsödésig főzzük, majd kihűtjük és belekavarjuk a vajat. A diós lapokat lekenjük a krémmel, egymásra helyezzük és tetejére tesszük a habcsókos lapot. 24 órára hűtőben puhulni hagyjuk, majd szeletekre vágjuk.
Eredetileg egy brownie recept, amit itt találtok: http://boriavilagkorul.blog.hu/2010/11/07/ceklas_brownie_tovabb_a_felfedezesek_izgalmas_utjan de muffinnak is megsüthető, ennyi v...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
♥TÖLTELÉK:A pozsonyi kiflik elkészítését a töltelék készítésével kell elkezdeni. Mindkét töltelékhez ugyanazokat a hozzávalókat használjuk ugyanazokkal a lépésekkel, csak egyszer d...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Margarint liszttel összemorzsol bele cukor, tojás, citromhéj, sütőpor, vaníliás cukor, tejföl Lágy tésztát gyúr, kettéoszt Felét tepsibe - megszurkál Reszelt alma cukorral és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű