20 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj
20 dkg csokoládés mogyorókrém
40 dkg cukor
6 tojás
10 dkg finomliszt
1. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 3-as fokozat). Kivajazunk, kilisztezünk, majd sütőpapírral kibélelünk egy 35x25 cm-es tepsit úgy, hogy a papír túllógjon a szélein.
2. Az első 3 hozzávalót gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk. Levesszük a gőzről, fakanállal elvegyítjük benne a cukrot, és 10 percre félretesszük, hogy langyosra hűljön.
3. A csokis keverékbe a tojásokat egyenként beledolgozzuk, majd lassabb fokozaton a lisztet.
4. A masszát egyenletes rétegben átöntjük a tepsibe, és a süteményt 25 perc alatt megsütjük. Rácsra téve teljesen kihűtjük.
8 adag lesz belőle.
Ez egy tipikus és igen finom brownie. Tényleg 25 percig kell sütni, még akkor is, ha ennyi idő múlva úgy tűnik, nincs kész. Mire kihűl, tökéletesen sűrűvé, krémessé válik belül.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A krémsajtot keverjük ki a cukorral és a vaníliával. Vágjuk a leveles tésztát 9 részre.vágjuk be középre krémet teszünk 1 eper szemmel 200 C /15-2...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
Az élesztőt a langyos tejben 10 g cukorral és egy kanál liszttel felfuttatjuk. Hozzáöntjük a többi liszthez, amihez hozzákeverjük az olvasztott vajat, a tojásokat egyesével, a cuk...
Elkészítési idő: 2 Nehézség: Könnyű
morzsás aljat megsütjük egy kicsit. Ganage-t egyben összemelegítjük. Alapot megszórjuk sűrűn reszelt marcipánnal, ráöntjük a ganage-t és megy a hűtőbe. krémsajtot a cukrokkal 2...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes