30 dkg liszt
1 dl tej
10 g élesztő
30 g kristálycukor
4 tojás
10 dkg olvasztott, szobahőmérsékletű (max. langyos) vaj
1/2 kávéskanál só
1 narancs lereszelt héja
A rumos sziruphoz:
35 dkg cukor
3,5 dl víz
2 citrom lehámozott héja
2 dl frissen facsart citromlé
3,5 dl rum
Az élesztőt a langyos tejben 10 g cukorral és egy kanál liszttel felfuttatjuk. Hozzáöntjük a többi liszthez, amihez hozzákeverjük az olvasztott vajat, a tojásokat egyesével, a cukor többi részét, a lereszelt narancshéjat és a sót. Az így kapot lágy tésztát letakarva egy órán át kelesztjük. Kivajazott muffinformába kanalazzuk őket, további 50 percig kelesztjük és 190 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük, míg megemelkednek és a tetejük aranybarnára sül. Kivesszük a sütőből és hagyjuk őket kihűlni.
A sziruphoz a vizet a cukorral összeforraljuk, beledobjuk a citromok lehámozott héját, hozzáöntjük a citromlevet és egyet rottyantunk rajta. Lehúzzuk a tűzről, beleöntjük a rumot. A babákat nagyobb befőttesüvegbe pakoljuk és felöntjük a rumos sziruppal úgy, hogy teljesen ellepje őket. Fél óra elteltével érdemes utánatölteni a szirupot, mert sokat magukba szívnak a sütik! A tetejére még rápakoljuk a citromhéjakat is, ami a tárolás során még intenzívebb citromos ízt kölcsönöz majd a csemegénknek. Hűtőben sokáig eláll!
A banánokat a többi hozzávalóval mély turmixpohárba tesszük, és alaposan összemixeljük. Ezt a részeredményt már így is óvni kell a lelkes segédektől, mert simán megehető csokipudi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A langyos tejben 1 ek cukorral felfuttatom az élesztőt. A megszitált lisztben elkeverem a sót, maradék cukrot, majd a tojások és a felfuttatott élesztő hozzáadása után dagasztani...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
35-50 dkg keksz 2 csomag vaníliás puding 8 dl tej 20 dkg cukor 2-3 dl tejszín Csokoládé máz: 3 ek. kakaópor 3 ek. olvasztott vaj 3-5 ek cukor 1-1,5 dl tej egy kevés l...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű