» 1 csomag leveles tészta
» 3-4 ek kristálycukor
» 50 dkg mascarpone
» 1 rúd vanília
» 6 dkg vaj
» 1 dl citromlé
» porcukor
» 2 tojássárgája
» 1 egész tojás
Réteslapok
A bolti leveles tésztát 16 egyenlő részre osztjuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket. Vékonyan megszórjuk a tetejét kristálycukorral. Ez a sütés során majd szépen rá fog karamellizálódni.
Egy másik sütőpapírlapot a tészták tetejére fektetünk és egy nehezékkel lenyomatjuk. Ez lehet akár egy másik tepsi is. Így megakadályozzuk, hogy a tészta megemelkedjen: ezzel a módszerrel vékony, tömör és ropogós lapokat kapunk.
200 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sül. 20 perc elteltével nézzük meg, és csak akkor vegyük ki, amikor már sötét aranybarna színű.
Mascarponekrém
A mascarponét kevés, finom szemcséjű kristálycukorral kikeverjük, majd egy fél vaníliarúd kikapart belsejét is beletesszük. Ismét elkeverjük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük túl a mascarponét, mert könnyen kicsapódhat.
Az egészet egy habzsákba töltjük és egy órára a hűtőszekrénybe tesszük.
Házi citromkrém
A cukrot a citromlében feloldjuk, majd folyamatosan kevergetve hozzáadunk 2 tojássárgáját és egy egész tojást. Közepes hőmérsékleten melegíteni kezdjük, de a hőmérsékletre folyamatosan figyeljünk, mert ha túl magas könnyen, kicsapódhat a tojás.
Hozzáadunk egy fél vaníliarúd kikapart belsejét, és amikor a teteje már habzik, fokozatosan belekeverjük a vajat. Habverővel alaposan kikeverjük, nem maradhat csomó benne. Amikor kész, habzsákba töltjük. Érdemes pár órára ezt is hűtőszekrénybe tenni, úgy könnyebb lesz vele dolgozni.
Összeállítás
A megsült réteslapra a habzsákból két sorban mascarponekrémes pöttyöket nyomunk. A két sor mascarpone közé kerüljön egy sor citromkrém, majd az egész krémes rész tetejére egy újabb réteslapot fektetünk. Az egészet megismételjük, úgy hogy dupla emeletet kapjunk.
A tetejét meghintjük porcukorral.
A klasszikus francia krémes egyszerűen elkészíthető és elronthatatlan változata. Kezdő cukrászok is bátran nekiállhatnak, a zajos siker garantált.
A tölteléket készítsük el előre, hogy kihűlve tehessük a tésztára. A felfőzés annyit tesz, hogy egy megfelelő edénybe tesszük a diót, rá jön a víz, bele a két kanál vaníliás cukor...
Elkészítési idő: 100 Nehézség: Közepes
A vajat és a cukrot habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyiket alaposan elkeverjük. A liszttel elvegyítjük a sütőport, majd két részletben a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az alaphoz a datolyát áztasd be a forró vízbe, majd turmixold le. Add hozzá a többi hozzávalót és keverd el. Egy kb 25x25 cm magasfalú tepsibe nyomkodd be a masszát, nedves kézzel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű