a gombóchoz:
50 dkg burgonya
1 mokkáskanál só
15 dkg liszt
1 tojás
diónyi vaj
a leveshez:
1 evőkanál (kacsa)zsír
1 kisebb hagyma apró kockára vágva
2 gerezd fokhagyma lereszelve
1 csapott evőkaknál liszt (kb. 2 dkg)
1 mokkáskanál pirospaprika
krumplilé
1,5 l víz
2 dl tejföl
3 mokkáskanál só (vagy ételízesítő)
1 babérlevél
A gombóchoz a burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük a levét, rádobjuk a vajat, majd jól áttörjük.
Egy tálba beletesszük a lisztet, elkeverjük a csipet sóval, hozzáadjuk langyosra hűlt, áttört burgonyát, a tojás, és összegyúrjuk úgy, hogy a lisztet fokozatosan adjuk hozzá, attól függően, hogy a burgonya mennyi lisztet vesz föl. Ha már nem ragad a tészta, akkor lisztezett deszkán még egyszer átgyúrjuk. A tésztából diónyi nagyságú golyókat formálunk, és lisztezett tányérra rakjuk, amíg a levest előkészítjük.
A hagymát forró zsiradékra tesszük, majd a lángot kisebbre véve megfonnyasszuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, kb. egy percig pároljuk együtt kavargatás közben, majd meghintjük liszttel, és kissé megpirítjuk. Levesszük a tűzről, meghintjük pirospaprikával, megkavargatjuk, majd felöltjük a krumplilével és a vízzel, valamint a tejföllel. Visszatesszük főni, időnként megkavargatjuk.
Beletesszük a sót, a babérlevelet, és felfőzzük.
Amikor fő, beletesszük a krumpligombócokat. Amikor a gombócok megfőttek, feljönnek a leves tetejére. Ilyenkor még egy-két percig főzzük, majd elkapcsoljuk alatta a lángot, mert el is készült.
Csorba 2: Veszel 30 deka darált húst, ütsz bele egy tojást, só, bors, pici piros paprika, összekutyulod és adsz hozzá búzadarát, kb 3-4 kanálnyit, majd állni hagyod.( Naná, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1 evőkanálnyi zsíron megdinszteltem két fej apróra vágott lilahagymát, amit fűszereztem frissen őrölt tarkaborssal és 1 tk ételízesítővel (ami helyettesíthető sóval). Tíz perc elte...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
A hagymát és a babot a vajon megpirítom, felengedem a borral, magas lángon hagyom róla elpárologni. Rádobom az oregánót, felöntöm az alaplével és ressre főzöm. Összeforralom a para...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű