(20 főre): 2,5 kg tengeri (kukorica) kása, 1,5 kg darált sertéshús (comb, vagy lapocka), 60 dkg füstölt sonka, 60 dkg füstölt szalonna, 4 fej savanyú káposzta, 1 kg vágott savanyú káposzta, 5 nagyobb fej vöröshagyma, 2 púpos fakanál sertészsír, 3 db zöldpaprika, 3 db paradicsom. A fűszerezéshez 8-10 teáskanál őrölt fűszerpaprika, 2 dl darált pirospaprika, 2,5 liter paradicsomlé, ízlés szerint őrölt feketebors, só.
A kását (darát) felöntjük vízzel, és átmossuk. Ezt a műveletet addig ismételjük, amíg a víz színe már teljesen tiszta lesz.
A füstölt sonkát és szalonnát apró kockákra vágjuk. A vöröshagymát, zöldpaprikát és paradicsomot is felkockázzuk. Serpenyőben zsírt olvasztunk, és üvegesre pároljuk benne a hagymát, majd a paprikával-paradicsommal együtt tovább dinszteljük. A tűzről félrehúzzuk, és 4 teáskanálnyi őrölt fűszerpaprikával összekeverjük.
Lecsós alapunkat az átmosott tengeri kására öntjük. Hozzáadjuk a fűszereket: ízlés szerint őrölt pirospaprikát (4-6 teáskanálnyit), darált pirospaprikát, őrölt borsot, sót. Összekeverjük másfél liter paradicsomlével, beleöntjük a darált húst, sonkát és szalonnát. Jól átgyúrjuk a húsos masszát, megkóstoljuk, és ha szükséges sózzuk, vagy ízlés szerint borsozzuk, paprikázzuk.
A savanyú káposztákat hideg vízben átmossuk, leveleire szedjük, és a vastagabb ereket kivágjuk. Amennyiben túl nagyok lennének a levelek, akkor kisebbekre szedjük, és megtöltjük a húsos-fűszeres kásával. Tölcsér alakú formákat készítünk, a végein a káposztát gondosan behajtjuk, benyomkodjuk, nehogy kifolyjon a belseje.
Egy nagy lábos alját befedjük aprókáposztával, majd több körben, szorosan megrakjuk töltött káposztákkal. A tetejére újra aprókáposztát teszünk. Egy liter paradicsomlevet, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje- és kb. egy órán keresztül főzzük.
Ha egész karajt vásároltál, akkor szeleteld fel, kb. 1 cm-es szeletekre. Klopfold ki a húst. A natúr szelet vastagsága ideálisan kb. 5-7 mm, és egyenletesen vastag a hús. Sózd és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hússzeleteket megsózzuk, borsozzuk, megkenjük mustárral, apróra vágott fokhagymával és olajba mártva lerakjuk porcelántálba. Hűtőszekrénybe tesszük legalább egy éjjelre. A nagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A húst felszúratom a hentesnél, vagy mélyedést csinálok a húsba, ahova majd a töltelék kerül ♥Töltelék: A csirkemájat megtisztítom majd pirospaprikás vöröshagymás pörkölt alapr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű