Családireceptkönyv.hu

Rakott zöldbab


Írta:

Adag: 6
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


1 kg zöldbab
25 dkg sertéshús
25 dkg marhahús
10 dkg rizs
3 dl tejföl
1 db tojás
5 dl marha alaplé
3 ek napraforgó olaj
1 közepes db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 kávéskanál koriandermag (őrölt)
1 kávéskanál chilipehely

Elkészítés:


A marha alaplét feltesszük forrni és beleöntjük a zöldbabot. Forrástól számított 3 percig főzzük, majd leszűrjük, de a levet meghagyjuk.
A húsokat ledaráljuk.
A rizst egy kanál olajon megpirítjuk, kevés enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
A felkockázott vörös hagymát 2 kanál olajon megpirítjuk, rádobjuk a darált húst, kicsit sózzuk, borsozzuk, és fakanállal szétnyomkodva addig sütjük, míg apró darabokra esve elváltoztatja a színét. Ekkor hozzáadjuk a többi fűszert és annyi alaplét öntünk rá, hogy ellepje. Fedő nélkül addig forraljuk, míg a leve el nem fő (kb. 10 perc).
A húst összekeverjük a rizzsel.
Egy nagyobb sütőtálat kikenünk vajjal. Az alján elterítjük a zöldbab felét, majd a tetején elegyengetjük a rizses hús felét. Erre a rétegre a tojással elkevert tejföl fele kerül, majd a rétegezést újra megismételjük.
180 fokos sütőben fólia alatt 15-20 percig sütjük, majd fólia nélkül kissé megpirítjuk a tetején a tejfölt.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Pásztortarhonya (Szilágyi Balázs )
Pásztortarhonya (Szilágyi Balázs )

1. Első lépésben készítsd elő az alapanyagokat, mert főzés közben nem fogsz tudni ezzel foglalkozni. Húzd le a 30 dkg kolbász héját és vágd karikákra, pucold meg az 1 kg krumplit,...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Péter
Töltött káposzta
Töltött káposzta

A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk és utána rátesszük a karikára vágott lángolt kolbászt és az előző este beáztatott és darabokra vágott füstölt húst, ami lehet...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar ÜberbackeneBrezeln mit Schinken und Käse(für Limone
ÜberbackeneBrezeln mit Schinken und Käse(für Limone

Backofen auf 180 Grad Umluft (alt.: 200 Grad Ober-/Unterhitze) vorheizen. Backbleche mit Backpapier belegen und tiefgefrorene Brezeln mit Abstand darauf legen. Lauchzwiebeln in f...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk