A töltelékhez
500 g pulykamellfilé
gyros fűszerkeverék
500 g burgonya (megtisztított, hámozott)
200 g joghurt - natúr
1 teáskanál oregánó (friss, vagy szárított)
só
100 g salátamix
3 evőkanál étolaj
A tésztához
pita
A húst megmossuk, és vékony csíkokra vágjuk, a fűszerkeveréket ráöntjük, és jól összekeverjük, ha van, időnk kicsit állni hagyjuk. 1-2 kanál olajon megsütjük a húst. A burgonyát hasábokra vágjuk, és kisütjük. (Vagy olajban, vagy simán serpenyőben ki hogy szereti.)A joghurtban elkeverünk kevés oregánot, és pici sót, ezt tesszük a gyrosra. Lehet turbózni, reszelt uborkával is, az már a tatziki szerű. A pitát fél percre mindkét oldalon grillserpenyőbe tesszük. (Egy sima serpenyő is tökéletes erre max nem lesz csíkos a pita.) A pitát lefektetjük, megkenjük a szósszal, erre teszünk kevés salátát, erre pár szem sült burgonyát, egy keveset a húsból majd erre én még egy pici szószt szoktam. És egyszerűen összehajtjuk, majd alufóliát tekerünk rá, összefogjuk vele. Persze a pitába is tölthetjük a tölteléket, ki hogy szereti. :)
Vágd a pulykamellet nagyobb darabokra és sózott, borsozott olajjal vékonyan kenegesd be. Tisztítsd meg a kelbimbót, és vajon dinszteld meg. Ha kapott egy kis színt, öntsd fel pici...
Elkészítési idő: 40 Nehézség: Közepes
Az olajon a csirkemellet lepirítjuk, sózzuk, borsozzuk, (Én itt szoktam beledobni a répát, ha éppen van otthon, de ez elhagyható. Csak én szeretem benne) majd hozzá öntjük a tejszí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
2 egész pipicicit megmostam hideg vízbe, és szép vékonyra felszeleteltem. Elkészítettem a pácot. 4 evőkanál étolajba bele kevertem 1 zacskó szárnyas fűszerkeveréket, 2 evőkanál méz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű