Családireceptkönyv.hu

Zwiebeltunke: félúton a pörkölt felé


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Az étel lényege a bőven mért, megdinsztelt, kicsit lepirított hagyma. Ha ezt jól csináljuk, akkor már nem lehet hol elrontani. Nagyszüleimnél a leggyorsabban elkészíthető, tojásos változat a hétköznapokon volt jellemző, főleg vacsoraként. Ebédre már inkább „Grumbentunkes” került az asztalra, ebben az ételben a hagymás alapban a krumpli és a füstölt kolbász együtt főtt. A Fleischtunges, vagyis a húsos verzió a disznóvágások menüjének elmaradhatatlan eleme volt. A hozzávalók aránya minden esetben egyéni ízlésnek, családi hagyományoknak megfelelően változhatott. Én ezúttal egy egyszemélyes adagot ütöttem össze, egyetlen tojással, és egy kis finom, füstölt házi kolbásszal.

Hozzávalók:
• 15 dkg vöröshagyma
• 1 evőkanál sertészsír
• 1 csapott evőkanál fűszerpaprika
• 5 dkg füstölt házi kolbász
• 1 tojás
• só, bors

Elkészítés:


Elkészítése:

Ha húsos Tunges készül, akkor – akárcsak a pörköltek esetében –, apróra vágjuk a hagymát, hogy könnyebben szétessen a hosszabb főzés során.Most azonban rövidebb elkészítési idővel számolunk, nem akarjuk szétfőzni a hagymát, ezért csak cikkekre vágjuk, és úgy pirítjuk meg egy serpenyőben, egy kanálnyi zsíron. Ha kezd letapadni, akkor érdemes egy kis vizet aláönteni, átkeverni, majd ismét zsírjára pirítani. Ha megfelelő, barnás színt kapott, akkor mehet bele a kanálnyi fűszerpaprika, a só, bors, némi kevergetés után pedig még egy kis víz, hadd rotyogjon egy kicsit. Adjuk hozzá a karikákra vágott kolbászt. Ha ez is átsült, kiengedte a zsírját, átadta az ízét, akkor nincs más dolgunk, mint visszavenni a hőmérsékletet, egy mélyedést készíteni a hagymás-kolbászos alapba és beleütni a tojást, vagy ha úgy tetszik, egymás mellé többet is. Nem kell megvárni, míg a tojás megkeményedik, hiszen amíg lágy a közepe, addig lehet jókat tunkolni belőle egy-egy karéj friss kenyérrel. És persze egy pohár száraz fehérbor vagy egy fröccs is jól csúszik mellé.

Zwiebeltunke: félúton a pörkölt felé

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Pizza
Pizza

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
Írta: Zsuzsa
Erdélyi rakott káposzta
Erdélyi rakott káposzta

előkészítés A rizst mossuk meg. Kevés olajon üvegesre pirítva a megfelelő mennyiségű enyhén sós vízben főzzük félig puhára. A savanyú káposztát érdemes megkóstolni. Ha tú...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Tortellini sajtmártással
Tortellini sajtmártással

A vajat felolvasztom, beleszórom a lisztet, megpirítom, felöntöm tejjel, beleteszem a tejfölt, elkeverem, majd fűszerezem és a mustárt is belerakom, majd összeforralom... Közben...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk