Családireceptkönyv.hu

Kijevi csirkemell szelet


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:




4 fél csirkemellfilé (50-60 dkg)

őrölt bors
16 dkg vaj (a fele reszelt füstölt sajt is lehet)
1 mokkáskanál citromlé
1 cs. petrezselyem
fél mokkáskanál mustár
8-10 dkg liszt
2 nagy tojás
12 dkg zsemlemorzsa.
olaj

Elkészítés:


A húst megmossuk, leszárogatjuk. Utána egyenként lapjában bevágjuk és kihajtjuk, hogy egyenletes vastagságú, nagyobb nyitott szeletet kapjunk. Ezután kb. fél centi vastag, téglalap alakú szeletekké verjük. A szeleteket besózva, egy kevés borssal meghintve a hűtőbe tesszük, amíg a töltelék elkészül.
A töltelékhez a puha vajat citromlével ízesítjük, megsózzuk, az apróra vágott petrezselyemmel, a mustárral meg leheletnyi borssal fűszerezzük. Annyi időre – kb. 15 percre – a mélyhűtőbe tesszük, hogy kézzel formálható legyen. A fűszeres vajat 4 részre osztjuk, egyenként kis „kolbászokká” hengergetjük, majd mindegyik hússzelet közepére rakunk belőle egyet. A csirkehúst a töltelékre borítjuk, és hasonlóan ahhoz, ahogy a töltött káposztát szoktuk, felgöngyölítjük.
A töltött csirkemelleket lisztbe, felvert tojásba meg zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, közepesen forró olajban aranybarnára sütjük.

Kijevi csirkemell szelet

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Fűszeres göngyölt csirkecombok,  sült hagymával
Fűszeres göngyölt csirkecombok, sült hagymával

Elkészítése: A húsokat átkenjük a fűszerekkel, majd két szelet baconnel betekerjük mindegyiket. A zöldségeket megtisztítjuk és csíkokra vágjuk, kivajazott tepsibe tesszük. Ráhel...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Sacko
Rakott sajtos csirkemell
Rakott sajtos csirkemell

A csirkemellet feldaraboljuk. A lisztet a fűszerekkel, és a zúzott fokhagymával összekeverjük, és beleforgatjuk a húsokat. Egy kivajazott tepsibe fektetjük a csirkét, és a megmar...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Esterházy csirkeragu
Esterházy csirkeragu

Előző este a húst ujjnyi csíkokra vágjuk, összeforgatjuk mustárral, borssal, vöröshagymával, babérral és kb. 5 evőkanál olajjal. Egy kisebb zárható dobozban egy éjszakát a hűtőben...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk