1 kg csirkemellfilé
A páchoz:
kb. 2 evőkanál mustár
1 vöröshagyma, durvára szeletelve
bors
3 babérlevél
olaj
Valamint:
20 dkg sárgarépa – kockázva
20 dkg fehérrépa – kockázva
1 nagyobb vöröshagyma – finomra aprítva
2 babérlevél
1 dl száraz fehérbor
3 dl tejföl
citromlé
kb. 1 evőkanál mustár
1 evőkanál liszt
só
őrölt bors
pici cukor
Előző este a húst ujjnyi csíkokra vágjuk, összeforgatjuk mustárral, borssal, vöröshagymával, babérral és kb. 5 evőkanál olajjal. Egy kisebb zárható dobozban egy éjszakát a hűtőben pácoljuk. (Az sem baj, ha két éjszakát pácolódik.)
Másnap eltávolítjuk belőle a hagymát, a babért, majd egy szélesebb teflon serpenyőt felforrósítunk, és a pácos-olajos húst benne jól átforgatjuk, majd fedő nélkül pároljuk, és megvárjuk, amíg a hús a levét elveszíti. Hozzáadjuk a kockára vágott zöldséget, a vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, majd együtt dinszteljük pár percig. Beledobjuk a babért, meglocsoljuk a borral, és kevés vízzel, lefedve takarékon puhára pároljuk.
A tejfölből és a lisztből kevés vízzel (attól függ, mennyi mártást szeretnénk) habarást készítünk, az ételt behabarjuk. Mustárral, pici cukorral és kevés citromlével kellemesen pikánsra ízesítjük.
Elkészítési idő: 30 perc Fogyókúrás: nem Költség: 1000-1500 FT Vegetáriánus: nem Adagok: 2 főre Gluténmentes: igen Nehézség: Nagyon egyszerű Laktózmentes: igen Elkészítés:...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elsőként elkészítjük a pácot. Egy kis edényben összekeverjük a sót, borsot, chilit és citromlevet, majd 1-2 órára beleforgatjuk a megmosott csirkecombokat. Összekeverjük a szára...
Elkészítési idő: 2,5 Nehézség: Közepes
Mártás Megfőzőm a csirkecombokat sóval borssal és a leveskockával.Kiszedem a levesből kicsontolom és apróra vágom. A hagymát olajon megdinsztelem beleteszem az apróra vágott főt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű