3 nagyobb csirkemell filé, 300-400 g szeletelt bacon
3 csapott evőkanál zabliszt (lehet sima liszt), 200 g tejföl
2 tojás,1 csokor petrezselyem vagy egy púpozott evőkanál szárított
3 jó marék (kb. 300-400 g) reszelt trappista sajt,só, bors
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Az őzgerincformát kibéleljük a baconnal, a szeleteknél legyen fél centi átfedés és a széleket felváltva lógassuk ki jobb és bal oldalon.
A csirkemelleket kis kockákra vágjuk és megsózzuk, borsozzuk. A tojásokat sózzuk, kicsit villával összekeverjük, majd belekeverjük a tejfölt, a petrezselymet, a lisztet, majd a reszelt sajtból egy marékkal. Végül a csirkét is beleforgatjuk.
A baconnal kibélelt formába tegyünk reszelt sajt réteget erre kanalazzuk a csirkés tölteléket, megint reszelt sajt jön rá, utolsó fázisként pedig a túllógó baconszeleteket szépen ráhajtogatjuk. (A hézagok eltüntetésére, még tehetünk rá bacont.)
Az őzgerincformát a nagy gáztepsibe helyezzük, hogyha sülés közben kifolyna a leve, akkor legyen mi felfogja.
Szép pirosra sütjük kb. 1 óra alatt, majd kivesszük, a gáztepsibe sütőpapírt helyezünk és a formából a csirkés rudat óvatosan ráfordítjuk, így toljuk vissza a sütőbe és a másik felét is pirosra sütjük.
A csirkecsíkokat bepácoljuk, minimum néhány órára hűtőbe tesszük. Ha összeértek az ízek, a bundába mártott csirkedarabokat wokban bő olajban kisütjük. Utána a mézes mázhoz összemel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát meghámozzuk, hasábokra vágjuk, majd felkockázzuk. Forró olajban pirosra sütjük. Ha megsült, konyhai papírtörlővel felitatjuk róla a felesleges olajat. A hagymát, és a...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A karfiol rózsákat sós vízben roppanósra főzzük, hagyjuk lecsöpögni. A hússzeleteket kicsit megütögetjük, majd sózzuk , borsozzuk és beleforgatjuk az egy teáskanál rozsliszt+ papr...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes