2 kg ponty
2 keszeg
harcsafej
10 dkg pirospaprika
4 halászlékocka
3 nagy fej hagyma
3 l víz
3 paradicsom
2 csípős paprika
2 doboz sűrítmény
2 dl száraz vörösbor
1 fakanálnyi zsír
só
bors
A pontyot pucold meg, majd szeleteld fel. Ha akarod, a bőrét is lenyúzhatod. Sózd be, és tedd fél órára a hűtőbe. Rakd az aprólékot a keszegekkel, a fejekkel, a farkakkal, a belsőségekkel, a paradicsommal, a paprikával, a hagymával, a zsírral egy 5 literes lábosba, és önts rá 3 liter vizet. Sózd, borsozd ízlés szerint, add hozzá az őrölt pirospaprikát. Szó szerint főzz szét mindent körülbelül két óra alatt.
Utána passzírozd át a masszát. Ez húsdarálóval vagy turmixgéppel a leggyorsabb, de tésztaszűrön kézzel is elvégezheted a műveletet. Tedd egy másik edénybe a sűrűjét, rakd hozzá a kockákat, a sűrítményt, és önts hozzá két deci bort. Ha szükséges, még egy kis vizet is adhatsz hozzá. A levet ismét forrald fel. Közben tedd bele az ikrát, a haltejet és a szeleteket. Öt-tíz percig főzd, és kész is van a karácsonyi halászlé! Vedd le a tűzről, és akár tálalhatod is.
A halat felszeleteljük, ízlés szerint sózzuk, majd bepanírozzuk és zsírban vagy olajban a szokásos módon megsütjük. Kb. 1 liter vízből (attól függően, hogy milyen mennyiségű halat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
a halakat be irdalom és kivül belül be sózom,borsozom,paprikás lisztben meg forgatóm,forró olajban pirosra sütőm.
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A halacskákat úszni tanítjuk a tejben körülbelül 5 percig. Nem muszáj egyben, hanem sütési adagonként, hogy spóroljunk a tejjel. Közben a lisztet összekeverjük sóval, borssal, ízlé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű