50 dkg darált hús
45 dkg darabolt paradicsom konzerv
20-20 dkg lasagne tészta
15 dkg parmezán
2 gerezd fokhagyma
2 szár zeller
1 sárgarépa
1 hagyma
5 ek olaj
2 tk bazsalikom
só, bors
Besamel:
10 dkg vaj
8 dkg liszt
8 dl tej
só, őrölt bors, szerecsendió
A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát apróra vágjuk, a répát lereszeljük, a zellert vékonyan felkarikázzuk, fokhagymát megroppantjuk a kés lapjával és finomra vágjuk.
Olajon a hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a répát, zellert, fokhagymát, aláöntünk 1 dl vizet és 5 percig főzzük.
Ezt követően hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal ízesítjük és 20 perc alatt krémes ragut főzünk belőle.
A besamelhez a vajat felolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a lisztet, majd apránként felhígítjuk a tejjel és besűrítjük.
Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük.
Egy nagyobb kerámia tál aljára kenünk a húsos raguból, erre jön a lasagne lapok, majd a besamel szósz, ismét hús-tészta-ragu.
Tetejére tészta, végül a szósz és reszelt sajt.
200 fokos sütőben pirosra sütjük.
A füstölt szalonnát összekockázzuk, és serpenyőben zsírjára sütjük, amikor majdnem kész megpirítjuk benne az összekockázott hagymát, és megpirítjuk a tarhonyát, (a többi tésztát kü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk, kihűtjük. A darált húst egy tálba tesszük, hozzá adjuk a hagymát, ízesítjük , sóval, borssal, pirospaprikával, delikátt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
kenyérsütőgépben 8-as program (dagasztás, kelesztés), 16 részre osztjuk és lapos cipókat formálunk. Letakarva 10 p. pihentetés után lisztes felületen kinyújtjuk vékonyra (kb. 20 c...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű