0,5 kg hús (disznó, csirke, vad, marha)
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál ecet
só
egész bors
babérlevél
koriander
cukor
olaj
liszt
1-2 evőkanál mustár
2-3 evőkanál tejföl
répa
Zsemlegombóchoz:
1 db zsemle
tojás
liszt
csipet só
víz
A húst az egész vöröshagymával, egy kanál ecettel, korianderrel, babérlevéllel (ha kisebb a babérlevél az egészet beletehetjük, ha nagyobb akkor csak a felét) és egy csipet sóval feltesszük főni. Kóstolgatással még ízesíthetjük.
A répát eközben lereszeljük, elkészítjük a zsemlegombócot. A zsemlét darabokra vágjuk, mikróban megpirítjuk. Sűrű nokedli tésztát készítünk és ebbe forgatjuk a zsemledarabokat. Kicsit állni hagyjuk, majd forró vízbe szaggatjuk kanál segítségével és 10-15 percig főzzük.
Miután a hús megpuhult kiszedjük egy tányérra és elkészítjük a vadas levét. Egy kevés cukrot megpirítunk, az olajat felforrósítjuk és egy evőkanál liszttel összekeverjük, hozzáadunk egy kis vizet. Ezután a lisztes keveréket a cukorhoz adjuk, jól összekeverjük, ezután merünk rá a hús levéből annyit, amennyi mártást szeretnénk a húshoz. A mártáshoz adunk még 1-2 evőkanál mustárt és 2-3 evőkanál tejfölt. Ezután visszatesszük a húst a mártásba, hozzáadjuk a lereszelt répát még egyet rottyantunk rajta, és kész.
A hortobágyi: 0,5 kg darált hús, 1 sűrített paradicsompüré... Sima pörkölt, hagyma olajon fonnyasztva, bele a darált húst, a paradicsompürével, plusz bors, majoranna, só, amikor me...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A hússzeleteket megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megforgatjuk. A szalonnát kakastaréjszerűen bevagdossuk. Megmelegítjük a zsírt vagy az olajat. A szalonnaszeleteket megpirítjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Elkészítése: A hagymát kevés olajon megdinszteljük, közben a húst is felkockázzuk és hozzáadjuk. Felöntjük egy kevés vízzel és hagyjuk főni. Közben a répát és a burgonyát felszele...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű