80 dkg burgonya (lehetőleg kifli vagy saláta)
2-3 fej hagyma (salátának való pl. mogyoróhagyma, fehér- vagy lilahagyma)
5-6 nagyobb savanyított uborka
5 dl tejföl
1 dl majonéz
1 tk. mustár
2 szál szárzeller vagy egy kisebb darab zellergumó
1 dl citromlé
só
A krumplit megmossuk, megfőzzük sós vízben, de ne főzzük túl.
Közben a hagymát vékony szeletekre vágjuk, és beáztatjuk a citromlébe.
A tejfölt a majonézzel, a mustárral elkeverjük, beleszórjuk a leszűrt hagymát, az apró kockákra vágott uborkát, és belereszeljük a zellergumót vagy beleszórjuk az apró kockákra vágott szárzellert.
A megfőtt krumplit leszűrjük, kicsit hagyjuk hűlni, majd lehúzzuk a héját. Miután kihűlt, falatnyi darabokra vágjuk, besózzuk.
A burgonyát beleforgatjuk az ízesített tejfölbe, ha szükséges, még sózzuk, és tálalásig hűtőbe tesszük.
Iszonyú laktató, egyáltalán nem egészséges, viszont nagyon finom.
Az uborkát legyaluljuk.A joghurtba reszeljük a fokhagymát, ízesítjük citromlével, sóval, borssal, olívaolajjal lágyítjuk. Összekeverjük és pirítóssal tálaljuk.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lecsöpögtetett gombát felszeleteljük és egy tálba tesszük. Közben a tojásokat megfőzzük és apróra szeleteljük, hozzákeverjük. A tejfölt, a mustárt és a majonézt összekeverjük, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húsleveskockákat 1 liter vízbe morzsoljuk, felforraljuk, és hagyjuk kihűlni. Az előző este beáztatott lencsét hideg vízzel leöblítjük, utána a felkockázott szalonnával és a tarjá...
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Nehézség: Könnyű