A hozzávaló mennyiségek teljes mértékben attól függnek, hogy hány személyre és mekkora adagot akarunk készíteni. Mindenképpen szükségünk lesz darált húsra, bambuszlapra, baconre, sajtra, vöröshagymára
A bacon szeleteket fektessük a bambuszlapra, majd kenjünk rájuk előre, ízlés szerint fűszerezett darálthúst, ezután vágjunk mindenikre egy-egy szelet sajtot. Ez utóbbi legjobb, ha füstölt, hiszen így lesz zamatosabb az ételünk.
Tekerjük fel, majd süssük 180 fokon, körülbelül egy fél órát. Ha elkészült, forgassuk meg a tekercseket apróra vágott, olívaolajon pirított vöröshagymában. Ízlés szerint tálalhatjuk fokhagyma vagy csípőspaprika szósszal.
Imádjuk a húst hússal, éppen ezért, néha nehéz ellenállni a bűnözésnek. Készítsük el az alábbi receptet, fogyasszuk lelkiismeret-furdalás nélkül.
A sertéscsülköt kuktában egy fej hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, őrölt köménnyel, majorannával, babérlevéllel és annyi vízzel, hogy ellepje előfőzöm. A krumplit hasábokra...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A csülköt megtisztítjuk, kicsontozzuk és bőrével együtt nagyobb darabokra vágjuk. (Lehetőleg minden darabba jusson bőr is, hús is.) Egy magas falú tepsit vagy tűzálló tálat ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hasaalja szalonna bőrét éles késsel bevagdosom, besózom, borsozom, megszórom majorannával. Elkészítem a tölteléket: a zsemléket beáztatom, kinyomkodom és egy tálban hozzáteszem a...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes