Hozzávalók:
12.5 dkg liszt
½ teáskanál piros törött paprika
1 csapott mokkáskanálnyi só ízlés szerint
törött bors
8 dkg hideg vaj
12.5 dkg reszelt gouda vagy ementáli sajt
1 tojás sárgája
2 evőkanál citromlé
Tetejére: bors, vagy paprika
A sütőt 210 °C-ra melegítsük elő. A száraz adalékokat összekeverjük, hozzáadjuk a felkockázott vajat, és elmorzsoljuk őket egymással úgy, hogy a tészta maradjon morzsalékos állagú. (Robotgép dagasztó spiráljával is lehet). Ezután hozzákeverjük a reszelt sajtot is. Végül a tojás sárgáját adjuk hozzá a citromlével, és most már teljesen egynemű tésztát gyúrunk belőle gyors mozdulatokkal. A tésztát folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 20-30 percre. Amilyen vékonyra tudjuk, kinyújtjuk, és téglalap formára vágjuk, vagy kerek, kb. 7 cm átmérőjű korongokra szaggatjuk. Sütőpapírral borított sütőlemezre tesszük a kis lapokat, a tepsi aljáig megszurkáljuk őket villával (hogy ne púposodjanak fel,- ez az, amit elfelejtettem megtenni..), felvert tojásfehérjével megkenjük, és paprikával meghintjük őket. 10 percig sütjük, míg szépen megpirulnak, és aranysárga színt nem kapnak.
Először a hagymát csipetnyi sóval pirítsuk meg a kókuszolajon. /maradhat roppanós, a sütőben majd megpuhul/ Hűtsük langyosra. Tészta elkészítése: Külön edényben kavarjuk össze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztát a kenyérsütőgéppel állítottam össze. Egyszerűen mindent az üstbe mértem, majd a 20 perces dagasztás programmal bedagasztottam. Kikapcsolt gépben duplájára kelesztettem....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet felmelegítjük, hozzáadjuk a cukrot és az élesztőt. Megvárjuk, míg a kovász felfut (15-25 perc). A réteslisztet és finomlisztet egy tálba tesszük és összekeverjük. Hozzáadj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű