Hozzávalók:
Egy tepsire való kenyérszelet
Egy doboz tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors, reszelt sajt, de adhatsz a masszához bármit, pl. apróra vágott, előre sózott-borsozott lila hagymát, petrezselyemzöldet, stb
A tepsit terítsd be a sütőpapírral, majd rakd rá a kenyeret, A tojást felvered, hozzáadod a tejfölt, majd jól keverd el, aztán tegyél bele mindent, amit előkészítettél. Ezt kanalazd rá a kenyerekre, az sem baj, ha lefolyik. Vágül szórd meg a reszelt sajttal, tedd 15 percre sütőbe 180-200 fokon, közepes lángon.
Annyira finom, hogy el sem hiszed…!
Jó étvágyat!
Második Tepsis bundás kenyér recept
Kezdésként a kenyérszeleteket nagyságtól függően kb. 4 részre vágtam fel és egy olívaolajjal vékonyan kikent tepsibe rendeztem őket jó szorosan. Négy tojást felvertem, 1 tk. ételízesítővel, frissen őrölt borssal és jó sok szárított medvehagymával fűszereztem, majd jöhetett egy nagy pohár tejföl, amivel szintén jól összekevertem, végül ízlés szerint gazdagon megszórtam reszelt sajttal, a kapott masszát pedig egyenletesen eloszlattam a kenyérkéken. Előmelegített sütőben, 200 fokon pirulásig sütöttem, ami nálam kb. 20-25 perc volt. Hát elmondani nem tudom mennyire finom lett, csak ajánlani tudom mindenkinek!!!
A kis kockákra vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk, és az ujjnyi szeletekre vágott tarja mindkét oldalát megpirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, majd kis vizet aláöntve, az elpárolg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A bacont felszeleteljük kisebb csíkokra, a zöldségeket rusztikus darabokra vágjuk. Az olajat a serpenyőbe tesszük a baconnel egy kicsit pirítjuk,majd hozzáadjuk a hagymát, a papr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet egy keverőtálba szitáljuk, és elkeverjük benne a sót. A vízbe beletesszük a cukrot, elkeverjük, majd meglangyosítjuk mikróban. Belemorzsoljuk a vízbe az élesztőt, és ha...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű