10 db közepes vagy nagyobb krumpli, 8 kemény főtt tojás, majonéz, tejföl, só, bors, lilahagyma, újhagyma, kevés mustár
A krumplit héjában megfőzzük, kihűtjük, karikára vágjuk, és félretesszük. A tojásokat keményre főzzük, felkarikázzuk, félretesszük. a szebb karikákat külön rakjuk.
A hagymákat karikára vágjuk, majd elkészítjük az öntetet: egy nagy pohár tejfölt és ízlés szerinti mennyiség majonézt, kevés mustárt összekeverünk, sózzuk, borsozzuk.
Egy nagyobb tál aljára teszünk az öntetből, majd egy réteg krumplikarikát, tojást, lila- és újhagymát teszünk, lefedjük egy réteg öntettel, majd ezt addig ismételjük, amíg el nem fogynak a hozzávalók. a végén a tetején krumpli legyen, tetejére az utolsó adag öntetet terítjük, és ráhelyezzük az előzetesen félretett szebb tojáskarikákat
Végül a tetején szépen elrendezzük a félretett tojáskarikákat, mindegyik sárgájára nyomunk egy picike piros aranyat, és egy-egy picike petrezselyemzöldet tűzünk bele, vagy megszórjuk az apróra vágott hagymával. Hűtőben tartjuk néhány órát, hogy jól összeérjenek az ízek.
A zöldbabokat végeit levágjuk, forrásban lévő, sós vízben 2-3 percig blansírozzuk, majd jeges vízben hirtelen lehűtjük. A vízből kivéve alaposan letörölgetjük és egy forró serpen...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Héjában megfőzzük a burgonyát a leveskockás vízben, megtisztítjuk és karikákra vágjuk. A zellert megtisztítjuk, megfőzzük és felkarikázzuk. A hagymát és a kemény tojásokat is felvá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A leveskockát és a zselatint feloldom, felforralom, majd hagyom hűlni. A tojásokat megpucolom, elfelezem, a sonkát és a paprikát felkockázom, a kukoricát leszűröm. A vajkrémet e...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Nehéz