500 g marhahús (darált), 500 g sertéshús (darált), 1 gerezd fokhagyma, 0.5 kávéskanál feketebors (őrölt), 1 csapott evőkanál só, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 3 evőkanál víz, kevés olaj
A darált húsokat tálba teszem, hozzáadom az összes hozzávalót, és alaposan összekeverem,, érdemes pár órával sütés előtt összekeverni és állni, hagyni, így még finomabb lesz. Vizes kézzel kis kolbászformákat készítek belőle, kevés olajban megforgatom. Érdemes rendesen összenyomkodni, nehogy sütés közben szétessenek. Forró serpenyőben pár perc alatt kisütjük a húsokat. Én most hot-pan-ben sütöm, de grillrácson, teflonserpenyőben is szokták sütni,hurkapálcára tűzve, ki hogyan szereti a csevapcsicsát! Karikára vágott hagymát (ha van lilahagymát), ajvárt, sültkrumplit, salátát szoktam hozzá adni köretnek,
A húst megmossuk, kockákra vágjuk. A hagymákat apróra, a paprikát és paradicsomot kockákra vágjuk. A zsíron megfonnyasztjuk a hagymát, rátesszük a fokhagymát, a paprikákat és pa...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy közepes tepsit vékonyan kikentem sertészsírral, majd rászórtam a savanyú káposztát (ha túl savanyú, átmoshatjuk, ha nem elég fűszeres, azt pótolhatjuk). Rászeleteltem a hagymát...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Nézzük, mi kerül bele: kockára vágott burgonya, húsos szalonna, hagyma, paprika, paradicsom, fokhagyma, felkarikázott kolbász. Ízesítés: só, pirospaprika. Ha minden összetevő be...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű