Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
10 dkg krémsajt
6 evőkanál olaj
3 evőkanál tej
1 teáskanálnyi sütőpor
só, bors
A töltelékhez:
40 dkg káposzta
40 dkg darált sertéshús
1 kisebb hagyma
1 tojás
2 dl tejföl
10 dkg mozzarella
csipetnyi őrölt kömény
só, bors
Elkészítése:
A tészta alapanyagait egy tálba tesszük, robotgéppel összeállítjuk, majd kinyújtjuk. Kivajazunk egy hőálló edényt és belesimítjuk. A káposztát közben lereszeljük és egy kevés olívaolajon dinsztelni kezdjük, majd hozzáadjuk a darált húst is fűszerezzük. 10-15 percen át pároljuk. Ezt követően levesszük a tűzről és hozzákeverjük az apróra vagdosott hagymát is, majd ráhalmozzuk a tésztára. A tojást a tejföllel összekeverjük, majd a mozzarellát is apró darabokra vagdossuk és belekeverjük, a tetejére öntjük. 20-25 percen át sütjük 180 fokon és fogyaszthatjuk is.
Az édesburgonyát mosd meg, a héját dörzsöld meg, majd szurkáld meg villával, hogy a gőz távozhasson belőle. Rakd egy sütőpapírral bélelt tepsibe, spricceld meg olajjal, és süsd 200...
Elkészítési idő: 1ó 15p Nehézség: Nehéz
Megpucolom és megfőzöm a krumplit sós vízben, majd áttöröm és kicsit hűlni hagyom. Hozzáadom a tojást, lisztet, búzadarát, kevés sót és borsot, majd összegyúrom tésztává. Kinyújtom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először elkészítjük a gombócokat: a húst összedolgozzuk a tojással meg a zsemlemorzsával, ízesítjük sóval, borssal. Vizes kézzel apró kis gombóckákat formálunk. Készítünk egy pörk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű