4 db édesburgonya
20 dkg sajt
4 szelet bacon
4 evőkanál tejföl
2 evőkanál olivaolaj
2 szál metélőhagyma 0.5 db paprika
0.5 csokor petrezselyem
bors
Az édesburgonyát mosd meg, a héját dörzsöld meg, majd szurkáld meg villával, hogy a gőz távozhasson belőle. Rakd egy sütőpapírral bélelt tepsibe, spricceld meg olajjal, és süsd 200 fokon 50 percig. Amikor már puha, a belsejét óvatosan kapard ki, hogy a héja meg ne sérüljön.
Az édesburgonya belsejét keverd össze az apróra vágott paprikával, a tejföllel, a metélőhagymával, majd fűszerezd sóval, borssal. Ha nem fogyózol, rakj hozzá pirított bacont. Töltsd vissza az édesburgonyába, majd tegyél rá reszelt sajtot. Előmelegített sütőben süsd körülbelül 15 percig, vagy addig, amíg a sajt rá nem olvad. Tálaláskor szórd meg petrezselyemmel.
Az egészséges édesburgonya egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és most már sok helyen beszerezheted. Így nincs akadálya, hogy elkészítsd belőle ezt a zamatos, töltött fogást. Jóval kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a hagyományos krumpli, és több benne a rost. A zöldségekkel töltött édesburgonyával nem lesz sok dolgod.
A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a kevés zsírban megpirított finomra vágott hagymát, a félpuhára párolt, kihűlt rizst, az apróra kockára vágott füstölt szalonnát, sót,...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
1. A szalonnát megpirítjuk, az apróra vágott hagymát a szalonnán üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a kolbászt, darált paprikát és megszórjuk borssal. 2. Beletesszük a gyalult vagy...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Az olajon elkezdjük pirítani az apró kockára vágott hagymát és a reszelt fokhagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel és oregánóval. Rátesszük a kockára...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű