1 kg savanyú káposzta,
50 dkg disznócomb,
szalonna,
kolbász,
1 hagyma,
1 evőkanál sóban eltett darált paprika,
2-3 evőkanál olaj,
só, bors;
a tálaláshoz: 1 dl tejföl
1. A szalonnát megpirítjuk, az apróra vágott hagymát a szalonnán üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a kolbászt, darált paprikát és megszórjuk borssal.
2. Beletesszük a gyalult vagy apróra vágott savanyú káposztát, összekavarjuk és fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk.
3. Közben a húst szeletekre vágjuk, kissé kloppfoljuk, mindkét felét megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal.
4. A húsra 2-3 evőkanál, időközben kissé kihűlt káposztát teszünk.
5. A húst szorosan felgöngyöljük, a végét hústűvel vagy fogpiszkálóval rögzítjük.
6. A megmaradt káposztát egy tepsibe rakjuk, ráhelyezzük a göngyölegeket és egy kevés vizet öntünk alája. Forró sütőben, 35-40 percig sütjük. 15 percig pihentetjük, majd szeletekre vágva tálaljuk.
1. A brokkolit ételízésítős vízben megfőzzük, leszűrjűk, kevés levet hagyunk alatta, hozzákeverjük a tejszínben elvegyített lisztet, és egy kicsit összeforraljuk. 2.Villával össze...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
A füstölt szalonnát kockára vágom, a zsírját kisütöm és rádobom a felaprított hagymát, hozzáadom a felvágott paprikát, paradicsomot és megdinsztelem. Megszórom pirospaprikával, jól...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A krumplit héjában feltesszük főni. (Ne főzzük meg teljesen, csak kb. félig!) Közben a padlizsánt kb. fél cm vastag szeletekre vágjuk, serpenyőben elősütjük. A szeletekre pár csep...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű