25 dkg túró
2 dl tejföl
1 tojás (+még a tetejének megkenéséhez)
1 dl tej
1 kocka ( 5dkg ) élesztő
60 dkg liszt
30 dkg vaj
3 kiskanál só
5 vékony szelet bacon
0,5 dl olaj
Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk, hogy habos legyen a teteje.
Amíg az élesztő fut, addig a túrót összekeverjük a vajjal (amit jó ha egy kicsit megmelegítünk, hogy ne legyen darabos), a tojással, a tejföllel, a sóval és az élesztős tejjel. Az így kapott keverékhez hozzáadjuk a lisztet, és sima, lágy tésztát gyúrunk. Nem kell túl sokági gyúrni!
Körülbelül 20 percig kelesztem, majd kinyújtom jól belisztezett deszkán vagy asztalon, a szalonnát kis kockákra vágom fel, és az olajban megsütöm, majd a kinyújtott tésztán elegyengetem, és feltekerem rétes szerűen a tésztát, és még egy kicsit gyúrok rajta.
kinyújtom körülbelül 1,5 centi vastagra, bekockázom a tetejét és kis kávés pohárral vagy normál méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, tepsibe helyezem őket és tojással megkenem.
Előmelegített 220 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütöm őket.
A nyers tésztából egy csipetnyit kóstoljunk meg, mert elbírja a sót! Nagyon finom, puha és omlós, miután kihűlt érdemes dobozba tenni, nehogy kiszáradjon, így még jó pár napig puha marad!
A zabpelyhet apróra daráljuk, majd hozzá adjuk a zabkorpát és a sütőport. A sovány túrót villával áttörjük és összekeverjük a tojással, majd a száraz alapanyagokhoz adjuk és jól ös...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztát sós vízben megfőzzük. A sonkát felaprítjuk és kevés olajban megsütjük, majd levesszük a tűzről. A paradicsompürét egy edénybe tesszük, adunk hozzá 1 dl vizet és felmelegí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztának felrakjuk a vizet forrni rakunk bele sót,ha forr kifőzzük a tésztánkat leszűrjük szilvalekvárral összekeverjük,pici olajjal és jénaiba rakjuk kicsit átsüssük.Porcukorra...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű