1 közepes fej vöröshagyma
9 pici gerezd fokhagyma
(ha nagyobbak a gerezdek, akkor elég 4 gerezd is!)
2 evőkanál liszt
2-3 evőkanál olaj
1 liter húslevesalaplé (esetleg 2 húsleveskocka 1 liter vízben felfőzve)
3 dl főzőtejszín
só, őrölt bors, őrölt szerecsendió ízlés szerint
+ a pirított kenyérkockához 2-3 szelet kenyér
és 2 dkg reszelt füstölt sajt a tálaláshoz
1. Mielőtt elkezdjük készíteni a levest, a kenyeret felkockázzuk, sütőpapíros tepsibe tesszük a kockákat és 180 fokos sütőben aranybarnára pirítjuk (10-15 perc).
2. A vöröshagymát és fokhagymát megtisztítjuk, megmossuk és apróra vágjuk.
3. Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, majd belekeverjük a lisztet és folyamatosan kevergetjük 1-2 percig, hozzáadjuk a fokhagymát, majd felöntjük a levessel és összefőzzük. (Ha nincs húslevesalaplé, akkor felöntjük 1 liter vízzel és teszünk bele 2 húsleveskockát - így főzzük össze a levest.)
4. Ha felfőtt, félrehúzzuk a tűzhelyről, összekeverjük a tejszínnel, botmixerrel krémesítjük, majd visszatesszük a tűzhelyre és újból felforraljuk, közben ízlés szerint ízesítjük sóval, őrölt borssal, őrölt szerecsendióval.
5. Pirított kenyérkockákkal, reszelt füstölt sajttal meghintve tálaljuk.
Tipp: Ha cipóban tálaljuk a levest: a cipó tetejét levágjuk, kivesszük a belsejét és a kenyérkockákkal együtt betesszük a sütőbe pirulni. Ezáltal tartósabb lesz a cipó, nem fog könnyen átázni tálaláskor.
Recept:
Gabriella kalandjai a konyhában
A sárgarépát, a gyökeret és a zellert megtisztítjuk, felkarikázzuk vagy daraboljuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, egészben hagyjuk. A zöldségeket kevés olajon megdinszteljük, fele...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A zöldségeket megtisztítjuk, és kis kockára vágjuk. Az olajat felmelegítjük egy fazékban, beletesszük a hagymát és a fokhagymát, üvegesre sütjük és megszórjuk a liszttel. Amikor át...
Elkészítési idő: 35 perc Nehézség: Könnyű
• 6-8 szem kockára vágott krumplit sós, vegetás vízben megfőzni, • bele: 1 paradicsom, 1 paprika, zellerlevél, • rántás: olaj, liszt, hagyma, pirospaprika, majoránna, bele, fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű