1,5 dl frissen facsart alma vagy körte leve (répával, mandarinnal vagy naranccsal is kombinálhatjuk)
fél citrom leve
3 evőkanál zselatin (vega gumicukor esetén pektin vagy agaragar)
2-3 evőkanál nyers méz: a nyers mézet 42ºC fölé nem melegítik, így a méz megőrzi a természetes enzim aktívitását, ellentétben az eladhatóság és kezelhetőség kedvéért hőkezelt mézzel, amely folyóssá és áttetszővé válik.
1. Frissen préseljük ki a gyümölcslevet.
2. Keverjük a gyümölcslé feléhez a zselatint, majd pár percig hagyjuk állni.
3. Egy másik edényben kezdjük el felmelegíteni a maradék gyümölcslevet, és folyamatosan keverjük hozzá a zselatinos levet is. Fontos, hogy csak melegítsük, és ne forraljuk fel a gyümölcslevet, hogy az értékes összetevők megmaradjanak. Ha szükséges habverővel keverjük simára az egészet!
4. Adjuk hozzá a nyers mézet és a citromlevelet.
5. Öntsük szilikon formába, és tegyünk 30 percre hűtőbe, vagy 10 percre fagyasztóba.
6. Kész is! 1,5 dl gyümölcsléből formától függően 15-20 gyümölcsös gumicukrot kaptunk. Ha nagyobb mennyiségben készítünk belőle, hűtőben 1,5 hétig is eláll.
Elkészítési idő: 45 perc
A kakaós krém hozzávalóit egy lábasban elkeverem, majd puding állagúra főzöm. Kicsit hagyom kihűlni. A gránátalmát közben megpucolom, a magokat egy tálba teszem.Egy pohárban rétege...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztának valókat jól összegyúrom, majd 6 zsemlét formálok belőle, hűtőbe teszem fél órára pihentetni. Közben elkészítem a tölteléket. A túrót szitán áttöröm, belekeverem a cuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
4 egész tojást kikeverünk 25 dkg cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral vagy vaníliával. Majd hozzáöntünk 1 dl tejet, 1 dl olajat. Jól elkeverjük. Beleszitálunk 25 dkg lisztet, 1 c...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű