Családireceptkönyv.hu

Medvehagymás túrós pogácsa


Írta:

Elk. idő: 2 óra
Adag: 20 db
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


- 1 kg liszt,
- 25 dkg vaj,
- 2 tojás,
- 0,5 kg túró,
- 1,5 ek. só,
- 5 dkg élesztő,
- 1 nagy pohár tejföl,
- medvehagyma,

Elkészítés:


Összeállítottam a tésztát, mindent a hűtőből vettem ki, hideg hozzávalókkal dolgoztam. A tejfölt egy nagyon picit meglangyosítottam, majd egy tk. cukorral elkevertem és belemorzsoltam az élesztőt. Pihentettem, míg előkészítettem a többit. Először a vajat elmorzsoltam a liszttel, ezután belekevertem a sót, majd a túrót. Beleütöttem a 2 tojást és hozzáadtam az élesztőt és még annyi tejfölt, hogy rugalmas, de ne túl lágy tésztát kapjak. Kettévettem, egyik felét becsomagoltam és ment a hűtőbe. Másik felét hajtogattam. Mikor nekikezdtem a hajtogatásnak, akkor jött az ötlet, hogy a maradék medvehagymát is beleteszem. A kinyújtott tésztát megkentem olvasztott vajjal, majd megszórtam apróra vágott medvehagymával. Hajtogattam, majd fél-fél órás szünetekkel megismételtem. Végül kiszúrtam a pogácsákat, a tepsin hagytam még majd egy órát kelni. Felvert tojással lekentem, mindnek tettem a tetejére egy csipet sajtot, és 200 fokos sütőben sütöttem kb. 15 percig.

Trükkök, tippek, praktikák:


Nagyon finom, puha pogácsák lesznek belőle. Mivel szintén 2 napra kellett és én csak frissen szeretem tálalni a vendégeimnek, egy nagyobb adagot gyúrtam be szombat reggel. Felét kisütöttem még aznap, úgy időzítve, hogy a vendégek érkezésére legyen kész, másik felét hűtőben pihentettem másnapig.

Medvehagymás  túrós pogácsa

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sós sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar szezámmagos, sajtos pogácsa
szezámmagos, sajtos pogácsa

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bory mama
Túrós-baconos pogácsa
Túrós-baconos pogácsa

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk, hogy habos legyen a teteje. Amíg az élesztő fut, addig a túrót összekeverjük a vajjal (amit jó ha egy kicsit megmelegítünk,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Finom, omlós bögrés vajas pogácsa
Finom, omlós bögrés vajas pogácsa

A tejfölt egy kis tálkába mérjük, majd pici megmelegítjük. Ne legyen forró, épp csak langyos. Belemorzsoljuk az élesztőt, meghintjük csipet cukorral, majd jól elkeverjük. A lisz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk