4 bögre liszt / a bögre 2,5 dl-es/
1 csapott evőkanál só
150 g tejföl
5 dkg friss élesztő
csipet cukor
25 dkg vaj
3 tojás sárgája
3 evőkanál tej, ha szükséges
a lekenéshez:
kisebb tojás
A tejfölt egy kis tálkába mérjük, majd pici megmelegítjük. Ne legyen forró, épp csak langyos. Belemorzsoljuk az élesztőt, meghintjük csipet cukorral, majd jól elkeverjük.
A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót és belemorzsoljuk a vajat.
Hozzáadjuk a három tojás sárgáját, az élesztős tejfölt és alaposan összedolgozzuk. (Nekem a tészta elég kemény volt, ezért adtam hozzá 3 evőkanál tejet, így már egész könnyen lehetett dagasztani.)
A tésztát lefedve hűtőbe rakjuk pár órára, de még jobb, ha egy egész éjszakát pihen.
Két nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A tésztát átgyúrjuk, majd enyhén lisztezett felületen ujjnyi vékonyra elnyújtjuk. Egy éles késsel berácsozzuk, majd egy kisebb méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
Az előkészített tepsikbe rakjuk. Addig hagyjuk meleg helyen kelni, amíg a sütő bemelegszik. Lekenjük a felvert tojással.
180 fokra előmelegített (hőlégkeverés) sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük.
Összegyúrjuk a hozzávalókat és kinyújtjuk a kivánt vastagságúra, tojással megkenjük, sajttal megszórjuk és rudakra vágva tepsibe rakjuk. Világosra sütjük. Én tehéntúróval szoktam...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Nem mértem, de max 20 perc alatt készen van vele az ember. Lehet önmagában simán mártogatóssal, rizzsel, tartárral, áfonya szósszal ki hogyan szeretné. A fiaim kb. 10 perc alatt el...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lila hagymát felkockáztam, és kevés libazsíron megfuttattam, majd félretettem hűlni. Az élesztőt a langyos tejjel és a kevés cukorral hagytam felfutni. A lisztet a zsírral öss...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Közepes