3 tojás
– 120 gramm fehér csokoládéra
– 120 gramm sótlan, krémtúróra
Elkészítés:
Válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjéktől. A fehérjéket tegyük be a hűtőbe. A sütőnket állítsuk be 170 Celsius fokra. Gőz felett olvasszuk meg a fehér csokoládét, folyamatosan egy fakanállal kevergetve. Adjuk hozzá a krémtúrót és a három tojás sárgáját, jó alaposan dolgozzuk össze.
Vegyük ki a hűtőből a tojásfehérjéket, egy robotgép segítségével verjünk kemény habot belőlük. Ennek negyedét adjuk hozzá a csokis, krémtúrós masszához, keverjük össze. Ezután a többi tojáshabot is adjuk hozzá óvatosan, finoman kevergetve a tésztaalaphoz.
Vegyünk elő ezután egy tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és kenjük be kevés olajjal. Töltsük bele a tepsibe a tésztánkat, kissé ütögessük meg, hogy a massza szépen elhelyezkedjen és a légbuborékok is kijöhessenek. Egy nagyobb edénybe, amibe a tepsi is belefér, öntsünk némi vizet, tegyük bele a tepsit és 15 perce mehet be az előmelegített sütőbe.
Ezután zárjuk el a tűzet, de még 15 percet hagyjuk ott a tésztát. Készen is van, vegyük ki és hagyjuk meghűlni. A finomságra szórhatunk még porcukrot, vagy meghinthetjük manduladarabkákkal.
A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A zsiradékon (olajon) a hagymát üvegesre pirítjuk és hozzáadjuk a szeletet gombát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és szegfűbo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Sáfrányt forró vízben fel kell oldani. A hozzávalókat összegyúrni és 15 percig pihentetni kell. Kinyújtani. Száraz forró serpenyőben kisütni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Ha az összes zöldséget megtisztítottad, megmostad, lemérted, akkor darabold fel mindet a saját darálódhoz igazítva. Ha megvagy, akkor szórj rá fél kg durva sót. Vigyázz, a finom s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű