Családireceptkönyv.hu

Majonézes burgonyasaláta főtt tojással


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók

10 db közepes vagy nagyobb krumpli
8 kemény főtt tojás
majonéz
tejföl
só, bors
lilahagyma
újhagyma
kevés mustár

Elkészítés:


Elkészítése

A krumplit héjában megfőzzük, kihűtjük, karikára vágjuk, és félretesszük. A tojásokat keményre főzzük, felkarikázzuk, félretesszük. a szebb karikákat külön rakjuk.
A hagymákat karikára vágjuk, majd elkészítjük az öntetet: egy nagy pohár tejfölt és ízlés szerinti mennyiség majonézt, kevés mustárt összekeverünk, sózzuk, borsozzuk.
Egy nagyobb tál aljára teszünk az öntetből, majd egy réteg krumplikarikát, tojást, lila- és újhagymát teszünk, lefedjük egy réteg öntettel, majd ezt addig ismételjük, amíg el nem fogynak a hozzávalók. a végén a tetején krumpli legyen, tetejére az utolsó adag öntetet terítjük, és ráhelyezzük az előzetesen félretett szebb tojáskarikákat
Végül a tetején szépen elrendezzük a félretett tojáskarikákat, mindegyik sárgájára nyomunk egy picike piros aranyat, és egy-egy picike petrezselyemzöldet tűzünk bele, vagy megszórjuk az apróra vágott hagymával. Hűtőben tartjuk néhány órát, hogy jól összeérjenek az ízek.

Majonézes burgonyasaláta főtt tojással

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Saláták / Hidegtálak,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Majonézes lencsesaláta
Majonézes lencsesaláta

A lencsét előző este leöblítjük és beáztatjuk. Másnap a vizet leöntjük róla és tiszta vízbe puhára főzzük, de vigyázzunk, ne főzzük szét. A főzővízbe babérlevelet, fokhagymát és só...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csirkés gombasaláta tejfölös öntettel,
Csirkés gombasaláta tejfölös öntettel,

A húst felkockázzuk, majd kevés olajon megpirítjuk és hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát is. Fűszerezzük és készre pirítjuk. Ezt követően lecsöpögtetjük és egy tálba t...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Zöldséges Krumplisaláta✓
Zöldséges Krumplisaláta✓

krumplit megfőzőm+hagyma+citrom+cukor--mindent összekeverek+olajjal locsolom.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk