1 kg csontnélküli karaj egészben
10 dkg feketeerdő sonka
12,5 dkg-os csomag mozzarella golyó
6-7 olajban eltett szárított paradicsom
3-4 sonkahagyma
1 paradicsom
1 teáskanál szárított kakukkfű
5-6 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olivaolaj
só, bors
½ dl víz vagy fehérbor
A húst megmossuk, ujjnyi vastagságú közökkel bevágjuk, mintha felszeletelnénk, de ne vágjuk át teljesen, az alja fogja majd össze.
A szárított paradicsomot apró darabokra vágjuk, öntünk rá a fűszeres olajából is. Ezt pótoljuk még ki egy kevés olívaolajjal. Fűszerezzük alaposan sóval, borssal, kakukkfűvel és a zúzott fokhagymagerezdekkel.
A fűszeres olajjal alaposan bedörzsöljük a karajt kívül-belül. A paradicsomdarabok a zsebekbe jussanak!
Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a nagyon vékonyra szeletelt paradicsomot, sajtot, hagymát és sonkát nagyjából egyenlően elosszuk a zsebekben. Jól nyomkodjuk bele a tölteléket.
A húst egy sütőedénybe tesszük, az aljába öntjük a vizet vagy a bort, lefóliázzuk, 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük egy órára.
60 perc elteltével levehetjük a fóliát. Ilyenkor adhatunk hozzá krumplit vagy zöldségeket.
Fólia nélkül 30-35 percig tovább sütjük.
Ferdén szeletelve tálaljuk.
Előzőnap a májat nem túl vékony csíkokra vágom,fokhagymás tejben áztatom ,a gombát szintén nagyobb szeletekre vágom,hagymát felaprítom,zsírom megpárolom-gombát hozzáadom,fűszerezem...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A káposzta torzsát kivágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük (nem kell nagyon szétfőzni). ◾️Ha megfőtt leszűrjük és megvárjuk, amíg kihűl. ◾️A darált húst, a tojást, a zsemlemo...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes
A hús szeleteket,klopfolás után sózom.A reszelt sajtot a tojásba keverem.A húsokat először lisztbe, majd a sajtos tojásba forgatom végül a zsemlemorzsába és forró olajba kisütöm Bu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű