80 dkg bélszín
4 nagyobb fej gomba
20 dkg libamáj
1 db póréhagyma
50 dkg burgonya
5 dkg vajhurokfű,
,
A csontokat egy tepsibe tesszük, magas hőfokon, alaposan megpirítjuk őket kb. 1 óra alatt.
Kristálycukrot karamellizákunk, beletesszük a paradicsompürét, a hagymát és a szeletelt zöldségeket. Ebbe kerülnek a megpirított csontok, aztán felöntjük húsalaplével és vízzel. Rakunk bele egész borsot, babérleveleket, sót, kakukkfüvet és szurokfüvet. Belevágjuk a narancs húsát, illetve a magozott almát, és minimum 2-3 órán keresztül főzzük.Ha elkészült a mártásunk, alaposan leszűrjük, és sütőben, szárazon, barnára sütött liszttel besűrítjük. Ekkor tehetjük hozzá az áfonyalekvárt, kevés mustárt és ízlés szerint vörösbort.
A hámozott, apró kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük.
A póréhagymát finomra vágva kevés vajon lepirítjuk, aztán a burgonyához keverjük. A lehetőség szerint előzőleg bepácolt bélszínszeleteket sózzuk, majd kevés olajon a kívánt minőségűre sütjük úgy, hogy mellette adagonként egy fej gombát és egy szelet libamájat is pirosra sütünk.
Tálaláskor a bélszínt a burgonyára tesszük, a tetejére halmozzuk a libamájat és a gombát, majd a kész barnamártással fogyasztjuk.
♥ A barna mártáshoz:
20 dkg marha ritka csont, 20 dkg borjúcsont, 20 dkg vadcsont, 10 dkg liszt, 1 nagyobb sárgarépa,1 db zellergumó, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 db petrezselyemgyökér, 5 dkg paradicsompüré, 5 dkg kristálycukor, 1 db narancs, 1 db almaízlés, szerint áfonyalekvár, mustár, 2 dl vörösbor, só, babérlevél, egész bors, őrölt bors, kakukkfű, szurokfű
Carbonnade marhahúsbólA (sovány) húst kockákra vágjuk, a vöröshagymát felaprítjuk, a fokhagymát összetörjük. Előmelegítjük a sütőt 150° C-ra (gázsütőnél 2-es fokozat). Egy nagy se...
Elkészítési idő: 4 óra Nehézség: Nehéz
• A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. • Serpe...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Ha nem kapunk zsíros marhahúst, akkor daráljunk a húshoz egy kis szalonnát, kb 6: 1 arányban. A darált húsból készítsünk 12-13 dkg-os pogácsákat, ezek lehetnek kisebb átmérőjű és v...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Nehéz