50 dkg finomliszt
1 mk. só
3 ek. cukor
1 tojás
3 dl tej
2 dkg élesztő
5 dkg olvasztott vaj
Kenyérsütőgéppel készítettem el a tésztát. A vaj kivételével az összes hozzávalót az üstbe mértem, elindítottam a dagasztás programot. Kb. 10 perc után adtam hozzá az olvasztott vajat. Megvártam míg alaposan beledolgozza, majd kikapcsoltam a gépet és 30 percig hagytam pihenni a tésztát.
Ezalatt előkészítettem a "sütőformákat" . A papírtörlő gurigákat már jó ideje gyűjtögetem erre a célra, az ötlet ha jól emlékszem Terikétől származik.Becsomagoltam őket alufóliával, 6 db kellett ennyi tésztához. Megolvasztottam 5 dkg vajat és egy ecsettel bekentem a fóliázott hengereket.
A közben megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és kb. 4-5 mm vastagságú téglalapot nyújtottam belőle. Pizzavágóval 2 cm széles csíkokra daraboltam.
Feltekertem őket a hengerekre, úgy, hogy egy kis rés maradjon közöttük.
Ezután a munkalapon néhányszor végig gurítottam őket, így eltűntek a rések.
Egy tálcára apróbb szemű kristálycukrot szórtam. A maradék olvasztott vajjal lekentem a tésztákat és megforgattam a cukorban. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, egyszerre csak hármat, hogy bőven maradjon hely közöttük.
A sütőt ezalatt grill fokozaton felmelegítettem. A középső rácsra toltam a tepsit. 2 perc után fordítottam kicsit a tésztákon, 2 perc múlva megint és megint. 8-10 perc alatt vékony, roppanós karamellréteg képződött. Folyamatosan figyelni kell, gyorsan megéghet a cukor. Amikor kivettem a sütőből talpára állítottam a hengereket, 2 percig hagytam pihenni. Utána könnyen ki lehetett húzni a gurigákat. Ilyenkor még a karamell kicsit olvadt, ismét meg lehet forgatni kristálycukorban, akár ízesítettben is (dió, fahéj, vanília).
Jó még a gurikák helyett, 0,5l sörösdoboz, vagy nyújtófa alufóliával bevonva :D
A tojások sárgáját a cukorral, olajjal és meleg vízzel turmixgépben 2-3 perc alatt jó habosra kevertetjük. Tálba öntjük, és folyamatosan kevergetve apránként hozzáadjuk az előzőleg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zselatint a kimért langyos vízbe áztatjuk, langyos helyen tartjuk. A céklát enyhén sós vízben megfőzzük, a vízből kivéve pürésítjük a kókuszkrémmel és a zselatinos vízzel, édesít...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A tejet a cukorral felforraljuk. Vegyük le a tűzről és keverjük bele a vajat, a kekszet és a diót. Felezzük el a tölteléket, és az egyik felébe keverjük bele a kakaót. Mindkét ma...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű