a piskótához:
5 tojás
5 dkg darált mandula
5 dkg eritrit
csipet só
a kenéshez:
37 dkg baracklekvár xilittel (ez a lekvár neve is)
a krémhez:
60 dkg Totu (nem paleozóknak túró)
41 dkg cukormentes barack befőtt (GoldReef-et használtam)
10-15 dkg eritrit (nem paleozóknak cukor)
1 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
2 dkg zselatin
1 dl víz
A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük az édesítő anyaggal, majd hozzáforgatjuk a darált mandulát is. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A tojáshab felét hozzáforgatjuk a mandulás tojássárgájához, majd a maradék habot is. Ügyeljünk arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszából sütőpapíros tepsire 30 x 35 centis téglalapot kenünk végül 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 8-10 percet szikkasztjuk mielőtt lehúzzuk róla a papírt. A lehúzott sütőpapír segítségével rolád szerűen feltekerjük a még langyos tésztát, így hűtjük ki teljesen. Amikor kihűlt kitekerjük. Megkenjük a lekvárral. Visszatekerjük és egy órára hűtőszekrénybe tesszük. Ezalatt a tekercs szépen szeletelhetővé válik. 1 centi széles szeletekre vágjuk. Fóliával bélelt félgömb alakú edény oldalát kirakjuk a szeletekkel. Ráöntjük a tölteléket, amihez a a zselatint kis lángon feloldjuk a vízben, majd az összes többi hozzávalóval a befőtt levével is, de a barackokkal nem, összeturmixoljuk. Hozzáforgatjuk a kis darabokra vágott barackot is és így használjuk a krémet. A tetejére (ez lesz majd a sütemény alja) rárakosgatjuk a maradék piskótatekercs szeleteket. Egy tányérral lenyomatjuk, végül szeletelés előtt, az egészet 3-4 órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
A tekercsből szerintem érdemes kettőt készíteni, akkor nincs az ember kicentizve, hogy elég lesz-e a süteményhez (elég volt, amúgy az egy is, de nagyon hajszálra el kell találni a szeletek vastagságát, meg persze az összerakáshoz használt edény űrtartalma sem mindegy.
A sorrend fontos Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és egyidejűleg tegyünk bele egy tepsit. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, cukrot, sót és szódabikarbónát. Keverjük...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Melegítsük elő a sütőt 160 ° C (325 ° F). Grease és a vonal az alapja egy 20 cm-es (8 hüvelyk) tapadásmentes springform torta formába tapadásmentes sütőpapírral. Készítsünk másik s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
- Szilikonos sütőpapírral kibélelünk egy 24 cm átmérőjű piskótakarikát. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra, - A tojásfehérjéket a kristálycukorral, és a csipet sóval kemény habbá verj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű