Családireceptkönyv.hu

Szárzeller krémleves


Írta:

Elk. idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 angol/halványított zeller (kb. 500 g), 3 közepes-nagyobb burgonya (lehet kevesebbet is belefőzni, ha valaki intenzívebb zellerízre vágyna, illetve el is lehet hagyni, de ekkor keményítővel sűríteni kell a végén a levest), 1 evőkanál vaj (vagy olaj), só, bors, chilipehely, 1-2 teáskanál ételízesítő (vegamix), víz és tej.

Elkészítés:


A zellerszárakat megmosom, a legbelső néhány, vékonyabb szárat félreteszem, a külső, vastagabb szárakat nagyobb darabokra vágom, majd 1-2 evőkanál vajon párolni kezdem. Közben a krumplit meghámozom, feldarabolom, és a zellerhez keverem. Felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi, kevés ételízesítőt adok hozzá, sót és borsot, esetleg egy kis chilipelyhet őrölök bele. Fedő alatt puhára főzöm.
Amikor a zöldségek megpuhulnak, botmixerrel pépesítem a levest, ezután annyi tejjel öntöm fel, amennyivel kellemesen krémes lesz - a hígítás opcionális: lehet hígabbra és lehet sűrűbbre is készíteni, kinek melyik szimpatikusabb. Ha szükséges, még ízesítem, majd addig főzöm, amíg éppen felforr.
Levesbetétként a maradék zellerszárat apró csíkokra vágom, de lehet kenyérkockákat is pirítani bele, illetve most éppen diós kenyeret sütöttem és azt ettük frissen, langyosan hozzá, szerintem nagyon finom volt vele. :)

Szárzeller krémleves

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Francia hagyma-krémleves
Francia hagyma-krémleves

- Hámozd meg a hagymát, és vágd apróra. Aztán forrósítsd fel az olajat, és dinszteld meg rajta a hagymát, míg kissé aranybarnára nem vált. Ha megvan, add hozzá a citromlevet, sót,...

Elkészítési idő: 20+60 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Manyika-féle gombás sajtleves
Manyika-féle gombás sajtleves

3,5 liter vízbe 2 póréhagymát darabolok bele és 4 db marhahúsleves kockát teszek bele. Fél kg darált sertéshúsból, 4 db zsemlével fasírtot készítek (2 fokhagyma, 1 tojás bors, pir...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kata
Sajtkrémleves
Sajtkrémleves

A vizet felforraljuk, bele rakjuk a húsleveskockát, hogy feloldódjon, majd belerakjuk a tömlős sajtot és a reszelt sajtot. Sóval, borssal fűszerezzük, felforraljuk. A tejföllel, a...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk