A tésztához:
1 kg darált keksz
500 g porcukor
rumaroma
2-3 evőkanál kakaó
tej
A fehér krémhez:
25 dkg vaj
25 dkg kókuszreszelék
rumaroma ízlés szerint
500 g porcukor
A tészta köré:
kókuszreszelék
A kekszet, porcukrot összekeverem, majd annyi kakaót adok hozzá, hogy a tej hozzáadása után sötét színű legyen. Ezután adok hozzá 2-3 kávéskanál rumaromát, majd végezetül annyi tejet, amennyivel gyúrható tésztát kapjunk. 4 felé osztjuk.
A krém hozzávalóit kikeverjük. Célszerű ha a vajat jóval a sütemény készítése előtt kivesszük a hütőből, hogy könnyebben tudjunk vele dolgozni.
Kiveszünk egy tésztát, és kinyútjuk körülbelül 3 cm vastagságúra. Hogy ne ragadjon le, alá kókuszreszeléket szórunk. Jó bőven mehet alá és akár fölé is. Ezután megkenjük a vajas krém 1/4-vel. Próbáljuk meg, hogy a krém mindenhova jusson, így ad szép formát a végén. Feltekerjük, és szeletelve tálaljuk. Ugyanígy készítsük el a másik három részt is.
Fóliába csomagolva, több hetet eláll a fagyasztóban is.
Az első, sárga réteghez 3 tojás sárgáját, 1 csomag vaníliás cukrot és 5 evőkanál porcukrot habosra keverünk. Közben 1,5 dl vízben felmelegítünk 1 csomag zselatint. Először a felm...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Nehéz
A tésztát összeállítjuk,egy éjszakára hűtőbe tesszük, folpackal letakarjuk. Hűtőből kivéve kissé átgyúrjuk, és téglalap alakúra nyújtjuk /kb 3-5 mm-vastagságúra/. A hosszabbik olda...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zabpelyhet öntsd fel a (növényi) tejjel vagy vízzel és hagyd 20-30 percet állni, hogy a zabpehely megszívja magát. Ezidő alatt még tehetsz vehetsz egy keveset, ha épp nemrég érté...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű