10 dkg zeller
20 dkg petrezselyemgyökér
40 dkg sárgarépa
20 dkg vöröshagyma
50 dkg csirkemell
2 dl tejföl
1 evőkanál mustár
1 evőkanál citromlé
1-1 evőkanál olaj
ízlés szerint só
Ízlés szerint bors
2-3 db babérlevél
1 evőkanál cukor/eritrit
A díszítéshez:
tejföl
apróra vágott petrezselyem
1 csomag mirelit zsemlegombóc
zellert, a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a vöröshagymát megtisztítjuk, nagyobb darabokra felvágjuk.
A csirkemellet gyerektenyér nagyságúra felszeleteljük és sózzuk, borsozzuk.
1 evőkanál olajon a csirkemellek mindkét oldalát fehéredésig pirítjuk (1-2 perc). Utána tányérra szedjük.
A visszamaradt zsiradékon (ha szükséges még hozzáteszünk 1 evőkanál olajat) megkaramellizáljuk az 1 evőkanál cukrot / eritritet, majd rátesszük a feldarabolt zöldségeket és 2-3 percig kevergetve pirítjuk. Felöntjük 2-3 dl vízzel vagy csirke alaplével. Forrástól számítva, kis lángon 10 percig főzzük.
Beletesszük az elősütött hússzeleteket, 2-3 babérlevelet és szükség szerint még sózzuk. További 20 percig fedő alatt, kis lángon főzzük. Kihűtjük és másnapig a hűtőben hagyjuk dideregni, eközben összeérnek az ízek.
Másnap kihalásszuk a húsokat. A babérleveleket véglegesen eltávolítjuk. A zöldségeket botmixerrel pépesítjük, hozzáadunk 1 evőkanál mustárt, 1 evőkanál citromlét és 2 dl tejfölt. Felforraljuk és 2-3 percig kis lángon rotyogtatjuk. Visszahelyezzük a hússzeleteket.
A kívánt köretet elkészítjük. Én most, az időspórolás miatt mirelit zsemlegombócokat készítettem, a csomagoláson leírtak szerint.
Tálaláskor 1 kiskanál tejföllel és apróra vágott petrezselyem zölddel díszítettem.
◾️A húst megmossuk, felszeleteljük és besózzuk. ◾️Az olajat melegíteni kezdjük, a lisztet pedig a parmezán felével összekeverjük. ◾️A hússzeletek beleforgatjuk a lisztbe, és ha k...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A fokhagymát megpucoljuk, szeletekre vágjuk és betesszük a tejbe. Hozzáadjuk a borsót, a kakukkfűvet, enyhén megsózzuk és beletesszük a megtisztított csirkecombokat, majd légmentes...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megtisztított combokat bedörzsölöm a sült csirke fűszerkeverékkel. A hagymát és a krumplit megtisztítom és fél cm vastagra szeletelem őket. Egy hőálló edény aljába töltöm az ola...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű