Családireceptkönyv.hu

Csirkepaprikás házi galuskával


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


- 1nagy filézett csirkemell
- 6 db csirkecomb
- 2 fej vöröshagyma
- 1,5 dl tejföl
- 1 evőkanál fűszerpaprika
- 1 evőkanál liszt
- ételízesítő
- só, bors, kömény
- olaj a sütéshez

Elkészítés:


A hagymákat tisztítsuk meg, vágjuk apróra. Öntsünk olajat egy edénybe, és hevítsük fel, majd dobjuk rá az apróra vágott hagymát. Állandó kevergetés mellett pároljuk a hagymát üvegesre, kis lángon. Vegyük le a tűzről, és tegyünk rá sót, majd a pirospaprikát (mindenképp vegyük le a tűzről, nehogy a paprika a nagy melegtől megégjen és megkeseredjen), keverjük szépen el, hogy mindenütt felolvadjon az olajban a paprika, majd öntsük fel egy kis vízzel. Egy-két perc lassú forralás után tegyük bele a megmosott, összevágott csirkecombokat, majd a húsokat időnként forgatva, fedő nélkül pároljuk. Amikor a hús külseje megfehéredett, sózzuk, esetleg adhatunk hozzá őrölt borsot vagy őrölt köményt. Öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Forraljuk fel, kóstoljuk meg és szükség szerint ízesítsük sóval és ételízesítővel. Fedő alatt, lassú tűzön főzzük puhára. Ha módunkban áll, gazdagíthatjuk kockára vágott zöldpaprikával és paradicsommal.
Ha kész, a combokat vegyük ki az edényből, és a szaftot sűrítsük tejfölös habarással. A lisztet keverjük simára kevés vízzel, adjuk hozzá a tejfölt, ezzel is keverjük simára, majd keverjünk hozzá egy-két kanálnyit a forró szaftból és folytonos kevergetés mellett öntsük vissza a léhez. Forraljuk jól ki, körülbelül 3-4 percig. Ha teljesen sima, bársonyos mártást szeretnénk, szűrjük át egy finom szitán egy másik edénybe (azért kell áttörnünk, hogy szép egyenletes sűrű szaftunk legyen, ne legyenek benne a hagyma, paprika vagy paradicsom darabok, sőt az esetleges habarás csomóktól is megszabadulhatunk így). Majd tegyük vissza a húsokat és melegítsük össze.

Trükkök, tippek, praktikák:


Galuska


Hozzávalók:
- 2tojás
- liszt
- víz
- só

Elkészítés:
Tészta állagúra keverjük. Forró vízbe szaggatjuk, amíg a víz tetejére fel nem jön.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Éva
Csirkesonka
Csirkesonka

Vágjuk fel minél kisebb kockákra a szín húst. Vegyük elő a botmixerünket, és türelmesen, szépen lassan (a botmixerünket nem leégetve) pépesítsük össze a húst a fokhagymával és a fű...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tejszínes kukoricás csirkemell orsótésztával, reszel
Tejszínes kukoricás csirkemell orsótésztával, reszel

A vajon megpirítom a kockára vágott csirkemellet, megszórom őrölt szerecsendióval, borssal, sóval és puhára párolom. Amikor megpuhult hozzáadom a kukoricát és azzal párolom tovább,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Bakonyi pulykaragu zsemlegombóccal
Bakonyi pulykaragu zsemlegombóccal

Hagymát olajon megpirítunk, sorban beletesszük az apróra vágott zöldségeket. Felöntjük, és puhára főzzük. Tejfölt, tejszínt, lisztet simára keverünk, összefőzzük a többivel. A hú...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk