8 tojás
180 g porcukor
1 csipet só
150 g liszt
2 evőkanál kakaópor
1 teáskanál sütőpor
Krém:
400 g cukor karamellizálva
4 dl tejszín
2 lapzselatin
Díszítéshez:
csokoládé hengerek
100 g cukor karamellizálva
A piskóta elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük.
Hozzáadjuk a tojások sárgáját,alaposan elkeverjük,majd a száraz hozzávalókat is beleszitáljuk és sima masszává keverjük.
Kisebb tortaformában 2 piskótát sütünk belőle 180 fokon 20 perc alatt.
Mindkét piskótát ketté vágjuk.
A krém elkészítése:
A krémhez a cukrot karamellizáljuk.
Amíg ezt megtesszük a tejszínt melegítsük fel, de vigyázzunk, hogy ne forrjon.
Ha elkészült a karamell öntsük hozzá óvatosan a meleg tejszínt, keverjük egyneművé, majd hagyjuk alaposan kihűlni.
Ez akár több órát is igénybe vehet.
A zselatint áztassuk be hideg vízbe, majd csavarjuk ki és adjuk a hideg krémhez.
Habverővel kezdjük el verni a krémet, amíg kemény habot nem kapunk belőle, majd tegyük újra kis időre hűtőbe, hogy elérje a megfelelő keménységet.
Összeállítás és díszítés:
Töltsük meg a lapokat a karamell krémmel, és fedjük be vele a tortát.
A díszítéshez a cukrot karamellizáljuk és öntsük egy sütőpapírra, úgy,hogy szépen elterüljön.
Ha megszilárdult törjünk belőle darabokat és ezzel, valamint a csokoládé hengerekkel díszítsük a tortát.
Tipp:
Itt az ősz, az idő kezd lehűlni, egy tábortűz látványa ilyenkor igazán melengető lehet és ha még azt a tábortüzet meg is ehetjük? Az maga a csoda! :) Saját recept.
3 lapot sütünk a tészta hozzávalóival. Egy lap elkészítése: 3 tojásfehérjét apránként hozzáadva 3 ek. cukrot felverünk, majd hozzáadunk 1 ek rizslisztet, egy csipet sót és 10 dkg...
Elkészítési idő: 2-2,5 óra Nehézség: Közepes
Tördeld a kekszeket egy nagy tálba. 2. Forrósíts fel egy nem leragadós serpenyőt jó közepes hőmérsékletre. Szórd bele a kissé eldarabolt diót (vagy mogyorót), és állandó kavarga...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A gesztenyét, kekszet, cukrot, rumot a tejjel összedolgozzuk és egy kapcsos tortaforma (26 cm-es) aljába nyomkodjuk. A pudingokat a cukorral, tejben sűrűre főzzük. Ha langyosra hű...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű