Friss házi, vagy bio tej: nem hőkezelt, nem tartósított,
5-10%-os biológiai erjesztésű ecet,
fokhagyma, vagy más kedvelt fűszer ízlés szerint (petrezselyem, snidling, kömény, bazsalikom, zsálya, stb.)
Vegyünk kb. 1 liter tejet, amit egy lábosban forralni kezdünk. Amikor gyöngyözve forr, reszeljünk bele kevés fokhagymát, vagy tegyünk egy keveset a kedvenc fűszerünkből. (pl. kömény).
Ezután húzzuk le a tűzről, és keverjünk el benne kb. 2 evőkanálnyi ecetet. Ha elég volt ennyi ecet bele, akkor az edény szélén kezd kiválni az író (erre is számos recept található más oldalakon), és középen pedig összesűrűsödik a sajtnak való rész. Ha ez nem történik meg, tegyünk hozzá még egy kanál ecetet.
Ezután egy függöny-, tüll-, vagy gézdarab segítségével öntsük le az írót, és a szűrőként használt gézdarabon fennmaradó sajtot, kis gömböcként lógassuk fel úgy, hogy a maradék iró is ki tudjon csepegni belőle. Kerek szitában is le lehet csepegtetni, és akkor henger formája lesz.
Néhány óra elteltével a kis gömböc megkeményedik, és már ehető, szeletelhető is.
Az állaga kb. mozzarella - feta sajt között van valahol, és szerintem isteni finom. Természetesen kecsketejből az igazi, de ha csak tehéntej van, és az megfelelő forrásból származik, az is megfelelő, én is gyakran készítem abból.
Ja, még valami: sózni csak utólag, készen érdemes, mert hiába tesszük bele főzés közben, az íze nem marad meg.
Langyos tejből, cukorból élesztőből kovászt készítünk, hozzáadjuk a lisztet, sót, olvasztott vajat. Lágyabb tésztát gyúrunk.Amikor megkelt, kinyújtjuk és pohár segítségével korong...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy nagy tálba beletesszük a lisztet, a sót, a cukrot. Ezeket kézzel kicsit átkeverjük. Az élesztőt egy pohárban kevés, a langyosnál picit melegebb vízben elkeverjük, hogy feloldód...
Elkészítési idő: 270 perc Nehézség: Könnyű
Egy kevés tejben felfuttatjuk a 15 g élesztőt egy tk. cukorral, majd mikor felfutott, 25 dkg Schär mix B-vel, egy kis sóval, 15 dkg joghurttal és 1 tojással egy tálba öntjük. Robot...
Elkészítési idő: ~ 1-1,5 óra Nehézség: Nehéz