50 dkg marhafartő egy darabban, 3 db tojás, fél dl olaj, 10-12 dkg zsemlemorzsa, 2 dl tejföl, 1 teáskanál liszt, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
.
A marhahúst 8 szeletre vágom, széleit bevagdosom és húsvágó deszkára helyezem. Bőven meghintem zsemlemorzsával, majd a morzsát húskalapáccsal beleverem. A másik oldalát is ugyanígy előkészítem, ezután addig-addig mártogatom a morzsába és addig veregetem, amíg egybefüggő réteget nem képez a húson a morzsa. Kuktafazekat a tűzre teszek, és beleöntöm az olajat. Amíg az forrósodik, a tojásokat habosra verem, beleszórom a törött borsot és 1 teáskanálnyi sót. A morzsás hússzeleteket egyenként megmártom benne és a forró olajon mindkét oldalukat hirtelen, erős lángon átsütöm és félreteszem. Ha minden hússzeletet elősütöttem, akkor a kuktába visszateszem, ráöntök 2 pohár vizet, és a megmaradt tojást belecsorgatom. A kuktát lezárom és a jelzéstől számított 25 percig kis lángon párolom. Ezután a tejfölt a liszttel simára keverem. A puha hússzeleteket kiszedem a mártásból, a visszamaradt mártást besűrítem a lisztes tejföllel, és jól kiforralom, végül visszateszem a húsokat. Még egyszer összeforralom.
Galuskával vagy makarónival tálalom ezt a rendkívül finom, vajpuha húst.
• A hagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk. A szalonnát és csirkemájat nagyobb kockára daraboljuk. A szalonnát egy megfelelő nagyságú serpenyőben megizzasztjuk, és a vörösha...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A szalonnáról vágd le a bőrét, majd kockázd fel. Lobogó vízben főzd 10percig, bőrével együtt. Szűrd le és tedd félre. Vegyél elő egy olyan edényt, ami később mehet a sütőbe is...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Hagymát szálasra, zsíron kicsit dinsztel, vége felé rá a szeletelt fokhagyma. Rá a felcsíkozott máj, kicsit később a majoranna, kicsit később a pirospaprika Felönt fél dl vízze...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes