a lapokhoz: 6 tojás, 18 dkg cukor, 12 dkg liszt, 4 dkg kakaó, 3 evőkanál víz, 3 evőkanál olaj, 1 tasak sütőpor;
a krémhez: 4 tojás sárgája, 16 dkg cukor, 10 dkg 50 %-os csokoládé, 25 dkg vaj; a tetejére: 5 dkg étcsokoládé, 5 dkg fehércsokoládé
Alapokhoz a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a cukorral meg a vízzel, majd belekavarjuk az olajat meg a kakaóval és a sütőporral elkevert lisztet. A fehérjét kemény habbá verjük, és előbb a felét, majd végül a megmaradt részt is lazán beleforgatjuk a tojássárgás masszába. A piskótamasszát három részre osztjuk, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, rárajzolunk egy 35x12 cm-es téglalapot és rákenünk egy adag masszát. Előmelegített sütőben, 10 perc alatt megsütjük.Ugyanígy járunk el a másik két lappal is. Ne szárítsuk ki a lapokat!
A krémhez a tojássárgáját összekavarjuk a cukorral, majd vízgőz fölött megfőzzük. Félrehúzzuk és belekavarjuk a felolvasztott csokoládét, majd többször átkavarva, hűlni hagyjuk. A vajat habosra kavarjuk, majd kanalanként beledolgozzuk a csokoládés tojáskrémet. A lapokat megtöltjük a krémmel, tetejét egy villával hullámosra rajzoljuk és megszórjuk a kétféle reszelt csokoládéval. Egy éjszakára lehűtjük, másnap szeletekre vágva tálaljuk.
A lisztet, a zabpelyhet, a szódabikarbónát, a fahéjat és a xilitet összekeverjük egy tálba. Egy másik tálban tesszük a tojást, a tejfölt és az olvasztott vajat, habverővel simára...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. A langyos cukros tejben megfuttatjuk az élesztőt, majd hozzáadjuk a liszthez, sóhoz és tojáshoz. Végül az olvasztott margarint is hozzáadjuk és jól összegyúrjuk. Hagyjuk megkeln...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A gomboc hozzávaloit keverd jol össze és hagyd állni 1 orát a hütöben,hogy a zabkorpa jol megszivhassa magát.Miután letelt az egy ora,picit vizezd be a kezedet és formálj gombocoka...
Elkészítési idő: 80-90 perc Nehézség: Könnyű