4 fél csirkemell filé, só, 6 szelet zsemlekenyér (vagy zsemle, vagy amilyen kenyérféléből akarjuk), víz az áztatáshoz, 6 db főtt tojás, 1 db nyers tojás, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1,5 fehér kanál ételízesítő/vagy só ízlés szerint, őrölt bors ízlés szerint, 6 tölteni való gomba, só, kevés margarin, vaj a húsok és gomba tetejére
A tojásokat megfőzzük, majd hideg vizet engedni rá, hogy mielőbb kihűljenek. A gombát megtisztítani és besózni és leborogatni. A kitört lábacskáit apróra vágni. A sütőt 200 fokra bemelegíteni. A csirkemell filéket vízszintesen kettévágni, mindkét oldalukat megpergetni sóval és sütőpapírral bélelt tepsire rakni. A kenyérszeleteket vízbe áztatni, amikor megáztak, alaposan kicsavarni és tálba tenni. Hozzáadni az apróra vagdalt kemény tojásokat (tojásszeletelővel felszeleteltem, majd 90 fokkal elfordítva újra vágtam, és kész is volt az aprított főtt tojás), ugyancsak hozzáadni a felaprított petrezselyemzöldet, nyers tojást, ételízesítőt, őrölt borsot, és jól elvegyíteni a tölteléket, amit aztán kb. azonos vastagságban eloszlatni a húsok tetején, úgy, hogy maradjon a gombákba is. A kimaradt töltelékhez hozzákeverni a felaprózott gombatönköket, meg egy-két csipet sót, jól elvegyíteni, és a besózott gombákba töltöteni, és azok is a tepsire kerülnek. Minden hús és gomba tetejére mogyorónyi margarint rakni, és máris mehet a 200 fokra előmelegített sütőbe 25 percre.
A gyömbért, a káposztát, a répát és a hagymát, paprikát felaprítjuk. Egy tálba öntjük az oliva olajat és beletesszük a zöldségeket a szójaszószt és összekeverjük. Hozzáadjuk a csí...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A pulykamellszeleteket kissé kiveregetjük, és sóval, fehér borssal mindkét oldalukat enyhén megszórjuk. Tetejükre egy-egy szelet sajtot és sonkát fektetünk. A banánokat meghámozz...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A húst megmossuk,lecsepegtetjük a vizet. A mell filéket kinyitjuk egy kicsit megütögetjük. Sózzuk, borsozzuk legalább egy órát pihentetjük. Egy evőkanál olajon megdinszteljük a ha...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű