Hozzávalók ~20 db lepényhez:
90 dkg főtt burgonya
20 dkg főtt kukorica
1 piros chilipaprika
1 kis csokor petrezselyem
2-3 gerezd fokhagyma
1 tojás
4-6 ek. liszt
só
bors
szerecsendió
borsikafű
olívaolaj a sütéshez
A chilipaprikát apró kockákra vágjuk. Ha nem szeretjük nagyon erősen, aprítás előtt távolítsuk el az ereket és magokat. A petrezselymet finomra vágjuk.
A leszűrt, kihűtött burgonyát összetörjük. Hozzáadjuk a lecsepegtetett kukoricát, a felaprított paprikát, petrezselymet. Belereszeljük a fokhagymát. Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval és borsikafűvel, majd összekeverjük.
A burgonyás alaphoz adjuk a tojást és a lisztet -ennek mennyisége függ a burgonya fajtájától-, majd jól kikeverjük a "lepénytésztát".
Egy serpenyőben pár kanál olívaolajat hevítünk. A masszából jó evőkanálnyi halmokat kanalazunk a serpenyőbe, majd kissé ellapítjuk őket. Egyszer átfordítva a lepények mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
Ezt a lepényt ehetjük magában is, a kedvenc mártogatósunkkal -itt most épp zöld fűszerekkel és fokhagymával kikevert joghurttal-, vagy készíthetjük főzelékhez feltétként. Esetleg natúr sültekhez, vagy grillezett húsokhoz köretként.
A hagymát finomra vágjuk, a zsírt kb. 2 literes lábasba téve, megforrósítjuk, hozzáadjuk a tarhonyát és mérsékelt tűzön, állandó keveréssel halvány rózsaszínűre pirítjuk (erős tűzö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karfiolt szedd rózsáira és zöldségaprítóban vagy turmixgépben törd össze. Csak rövid ideig nyomd az indítógombot, 1-2 mp alatt ugyanis apró szemcsés lesz a karfiol állaga, és itt...
Elkészítési idő: 30 Nehézség: Könnyű
A zöldségeket megpucolom /a cukkinit nem kell meghámozni/, megmosom. Az összes zöldséget felaprítom, apró kockára vágom és két evőkanál olajjal egy kicsit megpárolom. A tarhonyát...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű