7 dkg vaj (vagy margarin, esetleg kókuszolaj)
5 dkg (barna) cukor (vagy eritrit)
4 ek méz (vagy juharszirup)
4 ek liszt (vagy rizsliszt, esetleg magliszt)
1+1 ek kókuszreszelék
pár csepp citromlé
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Tegyük egy vastagfalú edénybe a vajat, cukrot és a mézet. Melegítsük össze alacsony lángon az egészet, amíg a cukor el nem olvad teljesen. Ez kb. 10 perc. Arra vigyázzunk, hogy ne forrjon, mert akkor kikristályosodik a cukor és nem lesz egynemű, selymes karamella belőle!
Ha elkészült, vegyük le a tűzről, és hagyjuk 2-3 percig hűlni. Ezután keverjük hozzá a lisztet, és 1 evőkanál kókuszreszeléket, majd csepegtessük rá a citromlevet, végül alaposan keverjük össze.
Terítsünk sütőpapírt a tepsibe és egy teáskanállal "cseppeket" helyezzünk rá. Figyeljünk arra, hogy ezek szét fognak terülni, tehát hagyjunk helyet 2 csepp között!
Tegyük be az előmelegített sütőbe 10-15 percre az adott 180 fokon, illetve addig, amíg szép aranybarnán nem terül szét a tepsiben, és ropogós nem lesz. Nézzünk rá, nehogy megégjen! Ha elkészült, vegyük ki a sütőből és szórjuk meg a tetejét egy-egy kávéskanálnyi kókuszreszelékkel. Hagyjuk a tepsiben, amíg a kókusz belesüpped, beleolvad a sütibe, majd tegyük át egy rácsra, amin kényelmesen ki tud hűlni. Ez azért szükséges, mert ezzel a rácson hűléses módszerrel az alja is ropogós lesz, nem punnyad be a hőtől a papíron.
Ha teljesen kihűlt, akkor egy könnyen törhető, ropogós cuccot kapunk, tehát óvatosan bánjunk vele! Amennyiben jó sokat készítünk belőle, akkor javaslom, hogy egy jól zárható dobozban vagy csatos üvegben tároljuk, lehetőleg légmentesen.
Az alapanyagokat gyúrjuk össze, majd pár perc pihentetés után nyújtsuk ki kb. fél cm vastagra a tésztát. Ezután tetszőleges nagyságúra szaggassuk ki. Előmelegített 180°C-os sütőb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt kapcsold be 160 fokra. A túrót törd össze villával, add hozzá a tejfölt, a 2 tojássárgáját, az édesítőt, a pudingport, a vanília őrleményt majd jól keverd ös...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Főzzük meg külön-külön a pudingokat (1 pudinghoz 4 dl tej és 40 g cukor). A tepsi aljára teszünk 1 sor kekszet. Ráöntjük a banán pudingot. A tetejére teszünk egy újabb sor kekszet...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű