4 közepes édesburgonya (vagy 3 nagyobb)
3 ek. olvasztott vaj
4 gerezd fokhagyma
1 ek. petrezselyem
só, bors - bátrabbaknak chilipehely
2 ek. reszelt parmezán vagy valami keményebb sajt
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra.
Vágjuk le a batáták végét és szeleteljük fel ujjnyi vastag darabokra. Tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsire a korongokat és toljuk be a sütőbe 20 percre, amíg megpuhulnak. (Ezt azért ellenőrizzük, mert minden sütő más és más.)
Ha letelt az idő, egy villával nyomkodjuk meg a batátákat, de csak annyira, hogy a felületük rücskös legyen (erre jobban tapad minden) és kicsit le is lapítjuk ezzel.
Keverjük össze az olvasztott vajat a szétnyomkodott fokhagymákkal és a frissen aprított petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk, majd öntözzük meg egyenként egy kanál segítségével az édesburgonya falatokat.
Tegyük vissza a sütőbe további 5 percre, hogy beszívja az ízletes vajat, majd vegyük ki és szórjuk meg a parmezánnal ízlés szerint. Újabb 5 perc a sütőben. Ekkorra már ropogós a héja, a b batáta kellően karamellizálódott és a sajt is ízletesen roppan a tetején.Mindez azt jelzi, hogy elkészültünk.
Melegen tálaljuk. Az elfogyasztás előtt érdemes még egy csipetnyi durva tengeri sóval megfűszerezni, és a legvégén megszórni ízlés szerint chilipehellyel.
Nagyon harmonikus ízek találkoznak ebben az ételben, minden annyira passzol, hogy bár külön-külön elég karakteres összetevőkből áll, a végeredmény egy selymes, finom, kicsit ropogós korongok lesznek. Csuda. De tényleg.
[1] A sütőtököt kimagozzuk, nagyobb darabokra vágjuk és egy tepsibe helyezzük. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és jöhetnek rá a zöld fűszerek, végül pedig egy kevés sz...
Elkészítési idő: 1 óra 15 p Nehézség: Könnyű
1 nappal korábban beáztatjuk a csicseriborsót. A beáztatott csicserit leszűrjük, majd bő, sós vízben puhára főzzük. Ezalatt felszeleteljük a hozzávalókat, a hagymákat finomra, a...
Elkészítési idő: ~ 1 óra Nehézség: Könnyű
A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra. Egy kis lábasban összemelegítjük a mézet és az olajat, úgy, hogy teljesen folyékony állagú legyen. Összekeverjük a zabpehellyel, hogy a mézes olaj...
Elkészítési idő: 1/2 óra Nehézség: Könnyű